2013 Legjobb Gyorséttermi Burgerei

2013. december 27. - Feiertag Erik

Ismét eltelt egy év, vagy legalábbis el fog az elkövetkezendő 3 napban, és mivel új szendvicset már senki sem fog piacra dobni úgy éreztem, eljött az ideje egy évösszefoglaló Legjobb Gyorséttermi Burgerek listának. Sajnos úgy alakult hogy az Én Hamburgerem utolsó két tagját nem tudtam magamhoz venni, ezek majd csak jövőre szerepelhetnek hasonló írás keretén belül.

bannerr.jpeg

De Nyami és HST nélkül is sikerült egy elég erős 8-as listát összerakni. Amikor kiválasztottam az egyes szendvicseket, nem a pontszám volt amit elsődlegesen figyeltem, hanem a név, kép alapján mi jut eszembe róla, jó emléket ébreszt-e bennem a szendvics. Így állt össze a lista, melyen hangsúlyozom, mindenki egyenlő (de a sertéshúsosak egyenlőbbek).

Xtra Long Crispy BBQ (BK): Erősen indított idén a Burger King az Xtra Long szériával. Egyrészt visszatérőként élvezhettük az Chili Cheese ízeit, másrészt új burgerként a bekezdés tárgya járt. Nekem még soha nem volt gondom a sertéshúsos termékekkel, de mindig kicsit félve ülök le eléjük, sose tudom mit várjak, talán mert nem nyomják túl sűrűn. De a Crispy BBQ kellemes csalódás volt, olyannyira, hogy az egyik kedvencem volt idén. Nyilván ez nem a hús miatt van, inkább a körítés tudott dobni rajta. Sajt, BBQ szósz, pirított hagyma, bacon meg saláta került bele, az összhatás pedig nagyon jó. És nemrég visszatért a kínálatba, úgyhogy ha év elején valamiért kihagytad most van esélyed pótolni 2013 egyik legjobb szendvicsét.

Texas Chili (Meki): A McDonald's-nál sokszor probléma a méret, sajnos az állandó kínálatban sem szerepel igazán nagy burger, mint a konkurencia Whoppere vagy Grandere. Nos, a Texas Chili nem ilyen. A most futó Big Tasty-vel azonos méretű szendvicsben marhahúspogácsa, saláta, hagyma és paradicsom mellett az erőt paprikás sajt és Pepper Sauce kínálja. Bár nem olyan csípős mint azt a neve vagy az előbbi összetevők sugallnák, egy nagyon jól összerakott, kiegyensúlyozott, és legfőképp finom burger lett.

2013-04-15 18.35.12.jpg

Double Rocker (KFC): A csirkés étteremlánc végre eljutott arra a pontra, hogy megpróbálkoztak egy dupla burgerrel. A dolog olyan jól sikerült, hogy később ugyanerre a koncepcióra alapozták másik idei szendvicsüket is, de erről majd ott értekezünk. A termék azt nyújtja, amit a KFC általában szokott: a csirke és a panír zseniális kombinációját, és olyan köretet ami nem ront el mindent. Két H&S panírban sütött csirkecomb mellett (vagy inkább alatt és felett) majonéz, ketchup, saláta, uborka és sajt helyezkedik el. Ízvilágban nagyon el lett találva, egyetlen hibája a vége felé széteső szendvics volt, sajnos ezen később sem sikerült túllépni. 

Nacho Whopper (BK): Jó kezdés után jó folytatás jellemezte a koronás étterem évkezdetét. A fenti Xtra Long után egy mexikói Whopperrel jöttek ki, mely elérhető volt mind marha, mind csirkehússal - én az előbbit próbáltam. A szendvics különlegessége, hogy a salátán, sajton, jalapeño paprikán, hagymán és Chunky Salsa önteten kívül nacho chips is került bele. És nem az a szörnyű forgatókönyv valósult meg, ahol az öntet eláztatja az amúgy ropogós chipset, itt rendben voltak, ropogtak de nem tették kellemetlenné a fogyasztás. Az ilyen ötleteket csak támogatni tudom, minél több ilyet, még ha néha hiba is csúszik a megvalósításba ne kopjon ki senkiből a kreativitás!

Boston BBQ (Meki): A nagy sárga M idén elég jó Amerika témájú promót tartott. A fentebb tárgyalt Texas Chili az első felvonásban tűnt fel, majd jött jelen bekezdés tárgya hogy ne legyen olyan fájdalmas a váltás. A burger ereje mindenképp a barbecue szósz és a kukorica kombinációjában rejlik, ez tette édeskéssé, sőt, édessé a szendvicset mely olyan új volt hogy ha normális méretben jön simán rádobom az 5/5-öt. Ezt leszámítva teljesen átlagos volt a felépítés, két marhahúspogácsa, sajt, paradicsom, saláta, lilahagyma. Sokszor leírtam már és újra megteszem: a kevesebb néha több.

small2013-09-16 18.16.22.jpg

The B.O.S.S. (KFC): A főnök megérkezett, és pár hónap kihagyás után maradt is. A KFC-nek nagyon bejött a dupla burger biznisz, a Rocker után újabb szendvicset dobtak ki ezzel a koncepcióval, egy-két dolgot javítottak a visszajelzések alapján és új ízvilágot kreáltak hozzá, de a lényeg ugyanaz maradt: két csirkemellfilé egy szendvicsben. Az ízvilág enyhül, H&S panír helyett sima Kentucky fűszerezést kapott a hús, ami csípősség helyett inkább fűszeres, visszafogottabb. Nekem ez annyira nem tetszett, de elfogadom hogy van akinek ez hiányzott a portfólióból. A húson kívül sajt, lilahagyma, saláta és uborka került a szendvicsbe, valamint kevertek egy új szószt, a Colonel's Specialt mely a panírhoz hasonlóan egy visszafogottabb, egyáltalán nem domináns darab. Méretben párban van a Granderrel, tehát ha neked túl erős az íze, a Boss a te csirkeszendvicsed!

BBQ Max (Meki): Idén ünnepelte 25. évfordulóját a hazai McDonald's, és ennek megfelelően csodálatos hatalmas kirobbanó ünnepi menüvel kényeztette vendégeit. Nem. Fogták, és mindent ami tök átlagos és tök sikeres belegyúrtak összesen 4 szendvicsbe, tehát gyakorlatilag kaptunk egy Sajt-Bacon-BBQ promót, ami ezzel a névvel tök poén lett volna, de Ünnepi Menüként dobálózni vele már inkább nevetséges. Ennek ellenére a BBQ Max kiérdemelten foglalja el helyét a listán. Alapvetően nincs semmi figyelemreméltó benne: két marhahúspogácsa, borsos-baconös sajt, paradicsom, saláta, hagyma és persze barbecue szósz. Azonban a borsos sajt a hús mellett olyan összhangba került, hogy egy hatalmas ízrobbanást idézett elő a számban. Az összhatás egy a sima Mekis húsnál sokkal ízesebb marhát eredményezett, komolyan, ha valaki illetékes olvassa a posztot, változtassatok a recepten és keverjetek borsot a húsba!

Angry Whopper (BK): A jó kezdés után visszaesés következett, egészen szeptemberig nem volt képes a Burger King igazán jó promóval előállni. Ekkor valószínűleg megelégelték a dolgot és egy külföldön jól bevált recepthez nyúltak: az Angry Whopperhez. Régóta várom már, akár csak a csalódást keltő Big Tastyt vagy a soha meg nem érkező 1955-öt, de idén végre eljött az idő. A szendvics egy sima Whopper pár extrával, tehát marhahúspogácsa, saláta, hagyma, paradicsom, ketchup és majonéz van benne, amivel pedig sikeresen feldobták az a jalapeño paprika és a panírozott hagymadarabok. Utóbbi nagyban hasonlít a hagymakarikákra, gondolom gyakorlatilag ugyanarról van szó csak más méretben. Az összhatás lehengerlő, sok Whopper variánst kóstolok de ez szinte az összeset földbedöngölte.

Igyekeztem nem leírni minden szendvicshez, hogy remélem visszatér még a kínálatba mert ez az összesre igaz. Ha nem is jövőre, de az után vagy az után vagy az után vagy az után remélem találkozunk még egyeikkel-másikkal mert tényleg jó burgerekről van szó. Ha te is mindet megkóstoltad a fentiek közül, akkor:

achievement.gif

Ha viszont valami kimaradt, most már tudod, mit kell pótolni ha újra látod valamelyiket.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr926306187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása