Ilyen főnöknek mindenki örülne

2013. szeptember 19. - Feiertag Erik

A KFC új promóciója a Meki zászlóshajójának, a BigMac-nek kíván konkurenciát állítani, azonban ők finom de már-már túl domináns szósz helyett a csirkére helyezték a hangsúlyt, mely a lánctól szokatlanul nem csíp, inkább fűszeres.

bossbanner.jpg

Mert a The Boss Hot&Spicy bunda helyett Kentucky panírt kapott. Ez már ránézésre is különbözik a megszokottól, kicsit sötétebb nála, ízre pedig inkább fűszeres, sós, a H&S változat csípése egyáltalán nincs jelen. Akik annak idején szerették a Filé szendicset biztosan örülni fognak neki, akik viszont a Hot Wingsen is használt erős panírt kedvelik, nem biztos hogy nagy örömmel fogják befalni a tekintélyes méretű burgert.

small2013-09-16 18.16.22.jpg

Mert a szendvics nagy, simán párban van a Granderrel, kicsit még eredetijénél is méretesebb, de ez főként a vastagabb húsnak (szegény BigMac-ben csak kis vékony pogácsák vannak) köszönhető. A fent említett Kentucky fűszerezésű csirkemelleken kívül saláta, lilahagyma, sajt, uborka, és az új csodaszósz, a Colonel's Special került a szendvicsbe. Nagyon jó az összhang, egyértelműen a hús dominál, de a zöldségek is végig érződnek, a szósz viszont szerintem túlzottan el lett nyomva, már-már elveszett a szendvicsben, egy kicsit több, esetleg erősebb ízű keverék simán elfért volna.

small2013-09-16 18.10.47.jpg

A KFC nem hazudtolta meg önmagát, tök jó suliindító burger lett A Főnök. Én személy szerint jobban örültem volna, ha megint a csípős panírt kapjuk, így nekem "csak" egy 4/5-öt ér meg, aki viszont imádja a Kentucky bundát, annak simán lehet egy 4,5-5/5-ös élmény, már csak a nosztalgiafaktor miatt is. Egy dologra azonban felhívnám a figyelmet: a burger alja nem bírja a gyűrődést. Nekem kicsivel a fele előtt már teljesen szét esett, megpróbáltam fejre fordítani, hogy a még egyben lévő teteje legyen alul, de ezzel sem mentem sokra, úgyhogy mindenképpen étteremben való fogyasztás javallott, eszetekbe se jusson, hogy majd séta közben elnyammogjátok.

smalljunior fekvo.jpg

Kipróbáltam a Főnök fiát is (Junior Boss). Ha a konkurencia termékeihez kellene hasonlítanom, akkor mondjuk egy BurgerKinges Dupla Sajtburger áll hozzá a legközelebb. A hús méretben szerintem felveszi a versenyt két kis sajtburis marhapogácsával. Rajta kívül lilahagyma, uborka, Colonel's Special szósz és saláta van a szendvicsben. Ízre szinte ugyanolyan mint a nagyobb változat, csak a sajtban van különbség, de ezt nem mondanám eget rengetőnek.

small2013-09-16 18.10.28.jpg

Aki még nem tudja, ízleni fog-e a Kentucky féle hús, annak ajánlott előbb egy Juniort kipróbálni. Árban szerencsére sikerült 1000 forint alatt maradni, de igazából a neki nagyjából megfelelő ajánlatok pl. a BK kínálatában csak egy százassal drágábbak. Ha döntenem kellene egy Rodeo vagy e közt, egyértelműen az előbbit választanám (onion ring powa). Leginkább azoknak ajánlanám, akik szerették régen a Filé szendvicset, és újra belekóstolnának a dologba.

smallWP_20130916_18_07_35_Pro.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr266306224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása