Ronda de finom: Zing BBQ Burger

2016. július 22. - Feiertag Erik

Legutóbb az első budai Zing Burger megnyitója után voltunk az étteremben, akkor a stílusos Moszkva tér Burgert kóstoltuk. Mivel bejött a hely, ismét betértünk, ám ezúttal egy klasszikusabb, BBQ Burgert kóstoltunk meg. A siker ezúttal sem maradt el.

zing_burger_bbq_burger_custom.jpg

Az Angus húsnak ezúttal sem tudtunk ellenállni, 250 forintos felára abszolút vállalható, így a menü 1990 forintba kerül, amiben egy adag hasábburgonya is benne volt. Kértünk még egy tálka Pepper Mayo-t, és ittunk egy dobozos Coca-Colát, így 2490 forint lett a végösszeg. A kiszolgálás amúgy gyors, ezzel nem volt probléma, viszont az üdítős hűtőre én kitenném, melyik ital mennyibe kerül.

A burgerbe házi kólás BBQ szósz, karamellizált hagyma, cheddar sajt, húspogácsa, füstölt bacon, Chili Mayo, és uborka kerül, meg persze a húspogácsa. Utóbbi egyébként kellemesen puha és omlós. Nem sütik át teljesen, amit én kifejezetten szeretek, ugyanakkor lehet, hogy valakit zavar - lehet érdemes lenne rendelésnél rákérdezni. 

Nincs mit szépíteni, a BBQ Burger nem néz ki jól, Instagram-király fotók egyszerűen nem készíthetők róla, de ez egyáltalán nem gond, mert maga az étel finom. A kólás barbecue szószban mintha kiéreztem volna az ital ízét, bár mivel Coke-ot ittam mellé, lehet ez viccelt meg. A Chili Mayo teljesen elvész benne, főként a másik szósz, a sajt és a hús dominál, és ha épp kerül a falatba, akkor az uborka is elég erőteljesen jelen van.

Múltkor kihagytuk, most bepótoltuk a sült krumplit. Őszintén szólva nem igazán tudom ránézésre megmondani, hogy mirelit vagy frissen készült, de végtére is tök mindegy, mert kiváló minőség: kívül ropogós és belül puha, el sem tudom képzelni milyen, ami ennél jobb. A fent említett Pepper Mayo-ba mártogattuk, de ez közel sem ér fel a burgonyához. Elég semmilyen, jellegtelen íze van, legközelebb tuti, hogy egy másikat próbálunk.

zing_burger_bbq_burger_1_custom.jpg

Összességében a Zing még mindig jó hely, gyors a kiszolgálás, finom a hamburger, és meglepően jó a krumpli. Ráadásul az ár sem igazán vészes, főleg, ha belegondolunk, hogy a Burger Kingben sem úsznánk meg lényegesen olcsóbban egy Angus menüt.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr468905354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása