Bár az előzetesen bejelentett időponthoz képest kis csúszással, stílusosan a Hamburger Vilgánapon, azaz május 28.-án megnyitott az első budai Zing Burger a frissen felújított Széll Kálmán téren. Bár az egyik legismertebb hazai hamburgeres láncról van szó, még nem kóstoltuk a termékeiket, így kapva kaptunk az alkalmon, hogy végre nekünk is úgy-ahogy útba esik az egyik éttermük.
Ha már a Széll Kálmán téren voltunk, úgy döntöttünk, a Moszkva Tér Burgert vadásszuk le magunknak. Ez alapvetően 1450 forintba kerül, de mi inkább 250-nel többet fizettünk, és Angus hússal kértük. Ezen kívül a világ legdrágább üdítőjét kóstoltuk meg, komolyan, 800 forint alig 3 deci szénsavas rágógumiléért horribilis, inkább valami mást vegyetek le a polcról. A kiszolgálás elég high tech: egy kis műanyag "vackot" kapunk fizetés után, ami ha elkészült a szendvicsünk, vad rezgésben és csiripelésben tör ki - csak arra kell figyelni, hogy ne üljünk túl messzire a kasszától, de szerencsére erre az eladó is figyelmeztetett minket.
Nem kellett túl sokat várni, máris a kezünkben volt az Angus húsos Moszkva Tér Burger, melybe a húspogácsán kívül sajt, némi saját csalamádé, lilahagyma, paradicsom, saláta, és egy titkos, piros szósz került. A poszter jalapeno paprikát is hirdetett, ennek jelenlétére csak a szendvics nagyon visszafogott csípőssége utal. A termék ránézésre nem túl nagy, és egyébként utána sem pukkad ki az ember. Nem árt mellé egy adag burgonyát is kérni, vagy duplázni a húst, hogy valóban teli hassal távozzunk.
A hús ízvilága korrekt, jól átsütött pogácsáról beszélünk. Enyhén fűszeres, szerencsére nem vetették el a sulykot. Kifejezetten szerettem a sajtot, nekem a nagy gyorsétteremláncokhoz hasonló lapka cheddarnak tűnt, de lehet tévedek. A csalamádé elég halovány, de mivel alapvetően nem vagyok a barátja ennek a magyaros zöldségkeveréknek, ezzel nem igazán volt problémám, és ebben a kivitelben ízlett is. Összességében a hús és a sajt dominál, de van egy kellemesen visszafogott csípős mellékíze is, amit szerintem még azok is szeretni fognak, akik nincsenek oda a méregerős hamburgerekért.
Első körben meg voltam elégedve az újonnan nyílt Zing Burgerrel. Annak ellenére, hogy egy egészen új egységről beszélünk, nem éreztem fennakadást a kiszolgálásban, így vélhetően ezzel később sem lesz baj. A szendvics is egészen jó volt, ráadásul ha az ember olcsóbban szeretné megúszni, arra is van lehetőség, a legolcsóbb hamburger alig valamivel 1000 forint felett kapható.
Az új étterem a McDonald's mellett, a korábbi Gastland helyén nyitott meg. Az asztalok számával nem estek túlzásba, de pozitívum, hogy a hátul üzemelő Stifler Bar-ban is helyet lehet foglalni, így talán a legnagyobb roham idején sem lesz probléma. Ha valakinek hozzánk hasonlóan az eddig kimaradt a Zing, a Széll Kálmán téri étteremben nem fog csalódni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.