Európai Burger King körkép

2014. február 06. - Feiertag Erik

Míg a Burger King nálunk szokatlan csirkés promóval indította az évet, addig a kontinens többi országában marhahús maradt az úr. A legtöbb helyen olyan szendvicsek (főként Whopperek) kerültek a kínálatba, melyek nagy része nálunk ismétlésnek számítana, de attól még örültünk volna ha egy-egy bekerül közülük az olcsónak szánt grillezett csirkés szendvics helyére.

banner.JPG

Mondjuk a Németországban futó Steakhouse Collection nem ilyen, már csak azért sem mert az alapszendvicset cifrázzák, amit ugye bármikor megtehetünk a Have it your Way "irányelveknek" megfelelően. A három burgerből gyakorlatilag csak egy különleges valamennyire, ez pedig a Double Steakhouse Hot & Spicy, amit a jalapeño paprikával és a habanero szósszal emeltek a csípős szendvicsek közé. Ezen kívül két marhahúspogácsa, paradicsom, saláta és majonéz van benne, úgy látszik az erő miatt le kellett mondani a grillezett hagymáról és a baconről, kérdés, hogy megérte-e. Rajta kívül sima Steakhouse és Steakhouse Double került a promóba, utóbbit egy szelet sajttal is feldobták, hátha úgy kapósabb lesz.

spanyol.jpg

Spanyolországban hasonló témájú, viszont Whoppereket felvonultató akció folyik. Itt két marhahúsos szendvics közül lehet választani, melyekben a saláta, uborka, bacon, paradicsom és a majonéz közös vonás. A Whopper Mostaza Y Miel ezen felül mézes-mustáros szószt és pirított hagymát, a Whopper BBQ pedig barbecue szószt, sajtot és hagymát tartalmaz. Előbbi jöhetne ide is, utóbbi meg kis ráfizetéssel bármikor kérhető, nem is értem az ilyen promókat. Mekiben még OK, mert ott nem engedik annyira a variálást de Burger King lényege valahol ebben lakozik (vagy a lecserélt szlogen óta csak lakozott?).

lengyel.JPG

Lengyelországról nem sűrűn esik szó a blogon, de nem mintha haragudnánk rájuk vagy valami, sőt, most még irigyek sem lehetünk a kimondhatatlan nevű Kecskesajtos Whopperes promójuk miatt mert azt a poklot mi már tavaly megjártuk. Az előbb említett szendvics felépítése tök olyan mint amit mi is kaptunk, tehát egy nagy panírozott kecskesajtszelet, marhahúspogácsa, paradicsom, saláta, hagyma és majonéz került bele. Ha szerencséjük van, jobban sikerült mint a hazai változat. Rajta kívül egy wrap és egy szendvics tagja az akciónak, utóbbi a nálunk tavaly ősszel vendégeskedő Angry Wrap, mely egy paradicsomot, salátát, sajtot, jalapeño-t, marhahúspogácsát, pirított hagymát, valamint ketchupöt és majonézt tartalmazó tortillatekercs. Előbbi egy Dupla Whopper, de hogy bonyolítsák a dolgot, négy szelet sajt került bele, és Double Double Whopper-nek nevezték el.

svéd.jpg

Ez eddig mind szép volt és jó, de azért egyik sem váltotta ki belőlem azt, hogy most azonnal akarom. Viszont a Svédországban futó Angry promó pont ezt tette annak ellenére (vagy talán épp azért) mert a középpontban Angry Whopper áll, ami ősszel már itthon is kapható volt nagyjából két hónapig. A szendvics összetevői változatlanok: jalapeño paparikát, salátát, paradicsomot, sajtot, ketchupöt, majonézt, marhahúspogácsát és panírozott hagymadarabokat tartalmaz. Hasonló felépítéssel, ámde csirkehússal támad az Angry Chicken, mely felépítése hasonló, mindössze a paradicsomot és a ketchupöt kell elfelejtenünk, meg persze a marhahúst. Végül de nem utolsó sorban a Lengyel promócióhoz hasonlóan itt is kapható az Angry Wrap mely gyakorlatilag egy Angry Whopper tortillába tekerve.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr666306168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása