Longer Mix: Mexikói Longer

2010. január 09. - Feiertag Erik

 Ma délelőtt elindulta az Auchanba, hogy vegyek vázlatfüzetet, és gondoltam, hogy akkor már kipróbálom azt az olcsó Subway szendvicset. Hát, mindkettőben csalódnom kellett, ugyanis a Subway megszűnt, és még füzetet sem tudtam venni. Szuper. Csak egy dolog emelte a kedvem. A KFC új ajánlata, a LongerMix. De a hosszú, tömött sorok miatt hagytam a fenébe, és átmentem a Tescoba szerencsét próbálni. Vázlatfüzetük nekik sem volt, de egy szinte üres KFC éttermük annál inkább.

Mit is jelent ez a LongerMix dolog. Két új Longer szendvicset, egy adag sültkrumplival, és üdítővel 1090 forintért. Ez így egy tök jó ajánlat, főként a végtelen űrtartalmú poharakkal kiegészítve. Egy szendvics magában pedig csak 290 forintba kerül. Szuper!

A két szendvics valamilyen formában egymás ellentétei. Az egyik, a Cézár Longer, ami a sima Longertől annyiban külömbözik, hogy a ketchup helyett cézár öntet van benne. Biztosan olyan, amilyet a cézár salátára szoktak önteni. Biztosan finom, de mivel én a csípős dolgok híve vagyok, a másik ajánlatot próbáltam ki.

A Mexikói Longert. Ha most valaki azt mondaná, hogy hasonlítsam össze a Mexikói Whopperrel, akkor azt kellene mondanom, hogy az utóbbi nyert, mert a BK terméke sokkal inkább mexikói, mint ez az új Longer. Ugyanis, ez csak annyiban külömbözik a sima verziótól, hogy ketchup helyett valami mexikói szósz van benne, és pluszba került bele egy fűszeres sajt. Egy picit csípősebb mint a sima Longer, de egyébként semmiben nem más, mint a rendes 250 forintos Longer. Finomnak finom, csak nem kínál többet mint a rendes Longer.

Jövőhéten szerintem jön egy post a Cézár Longerről is, majd meglátjuk az mennyivel másabb mint az alap.

komment

Whopper!

2010. január 06. - Feiertag Erik

 Egy post A legendáról, egy post az átmérők királyáról, égy post a tökéletességről. Körülbelül így tudnám ezt az írást jellemezni, ugyanis nem másról fogok ma írni, mint A burgerről, azaz a Whopperről!

A dolog aktualitása egyébként az, hogy a BurgerKingben minden Whopper mellé adnak egy kupont, amivel a következő Whopperedet fél áron veheted.

Kezdjük az alapfelállással, utána majd áttérek a külömböző változatokra. Szóval, maga a Whopper, egy szendvics, mely tartalmaz egy nagy húspogácsát, salátát, két szelet paradicsomot, hagymát, és majonézt. Mindezt a legnagyobb átmérővel rendelkező buci zárja magába. A burger tökéletessége az ízen kívül laktatóságában, méretében, és elegendő nedvességtartalmában rejlik. Mert ki szereti az olyan burgert, aminél minden falat után inni kell, hogy a következőt is le lehessen nyelni? Na ugye!

Most a változatokról. Van a Dupla Whopper, mely annyiban tér el az eredetitől, hogy egy helyett két hús van benne. Tőlünk nyugatabbra árulnak Tripla Whoppert is, melyben (tadaaaam!) három hús van. De ennél fontosabb, hogy nálunk van Western Whopper! Ez a változat az eredeti tartalom mellett szalonnával, és BBQ szósszal van megspékelve. Véleményem szerint ez a legjobb változat. Van még Chicken Whopper, melyben csirkehús van, és Whopper Sajttal, melyben nagy meglepetésre sajt található pluszként. Ja, és a prémium kategóriába számító Mexikói Whopper, vagy ahogy tengerentúli barátaink hívják: Texican Whopper.

Ez lett volna, a megemlékezésem Magyarország legnagyobb hamburgeréről. Sok kellemes időtöltést a társaságában!

komment

BBQ Dupla

2010. január 04. - Feiertag Erik

 A mostani BurgerKing kupon akció egyetlen újdonsága, a BBQ Dupla, mely az igazi Barbecue imádóknak készült. Csirkeszendvicset kaptam mellé ajándékba, ezt haverom falta be, csak hogy lássa, milyen rendes vagyok.

Első pillantásra csalódásnak tűnt a szendvics. Én a kép alapján azt hittem, hogy majd valami nagy szendvics lesz, mondjuk olyan Hot Chili Dupla méretű. De nem. Sokkal jobban hasonlít a Rodeó szendvicsre, legalábbis méretben. A BBQ Dupla rendelkezik két marhahúspogácsával, két panírozott hagymakarikával, és alul-felül Barbecue szósszal. És ennyi. Mostanában olyan minden hájjal megkent prémium szendvicsekhez vagyok szokva, azokhoz képest ez nem sokkal több mint egy sajtburger. Aztán az első harapás észhez térített. Jobb mint egy sajtburger. Leginkább a két hús íze dominál, kicsit érezni a BBQ szószt, meg a hagymakarikát. Finom. Nekem az első Dupla Sajtos McRoyal-om jutott eszembe a hús minden mást háttérbe szorító íze miatt. Hüp-hüp... Elérzékenyültem.

komment

McDonalds kuponakció!

2010. január 02. - Feiertag Erik

 Bizony, bizony. Eljött az új év, és ezzel eljött az első postán kiküldött mekis kuponlap ideje. Az akció január 4-től 31-ig tart, és a szokásos dolgokat kapjuk. Van két Happy-Meal egy áráért, két Big Mac egy áráért, és ezúttal két McChicken-t is vehetünk egy áráért. Vannak még a szokásos Big Mac menü + ilyen meg olyan szendvicsek, de ezek szerintem annyira nem érik meg, egyedül akkor, ha sajtos Royal-t kapunk ajándékba. Volt valami salátás ajánlat is, meg McReggelis cucc is. Most annyira nem tudom, mert nincs itt előttem az egész lap, csak az a három kupon amit eltettem magamnak, az az a két Big Mac, meg a Big Mac menü Sajtos Royal-lal. Egyszer betehetnének valami rendes burgert is az akcióba, mondjuk két Dupla Sajtos McRoyal egy áráért, vagy valami két menü olcsóbban, mert ez a kuponakció így nem akkora mézesmadzag nekem mint a Burger Kinges, pedig már az sem az igazi.

Haj, hol vannak a jó kis két csirkeszendvics menüs, meg két Whopper menüs kuponok... Azok voltak ám az igazi akciók...

komment

Kedvező ajánlatok összehasonlítása

2009. december 29. - Feiertag Erik

 

 Sokat gondolkoztam, hogy árban meddig menjek el ebben az összehasonlításban, és végül úgy döntöttem, hogy legyn 500 forint, mert hát ugye a melegétel utalványoknál az egy elég gyakori címlet. Szóval nézzük meg, mit ehetünk 500 forint alatt!

1. McDonalds: Párszázas ajánlat

Az első alany a legismertebb gyorsétterem terméke. Hatalmas plakátokon hirdeti ezt a cég, de vajon tényleg olyan kedvező? Ez az ajánlat rengeteg termékre kiterjed, és mindet 250 forintért lehet megkapni. Beletartozik a sajtburger, a hamburger, a fánk, a 2 decis üdítő, valami saláta, a kis shake, az öntettel ellátott Mc Freez, és az egyik nagy mekis kedvencem, a pite, és ha jól emlékszem talán a kis sültkrumplit is megvehetjük ennyiért. Remélem a végére értelmes maradt a mondat. Igaz, nagy a választék, de ha kettő, esetleg három vagy négy terméket választunk, a számlánk könnyedén eljut akár az 1000 forintig is. Engem nem vettek meg a Párszázas ajánlattal.

Viszont, ne menjünk el szó nélkül a tölcséres McFreez előtt, melyet nyáron öntet nélkül 100 forintért nyomnak a kezünkbe. Ez jó dolog, biztos bejött nekik. És persze nekünk is.

2. KFC: Longer, B Smart, újratölthető poharak

Eddig nem esett túl sok szó az egyetlen gyorskajáldáról, ahol érdemes (és mellesleg muszály) csirkés szendvicset rendelni. Talán azért, mert nem igazán áll elő prémium szendvicsekkel, kosárhoz meg még nem volt kedvem. Pedig ki kellene próbálni, csak hát olyan drágák... Na de, most a KFC olcsó termékeivel foglalkozzunk! Az első, a Longer szendvics amit 250 forintért kapunk. A legalább másfél sajtburger méretű szendvics ma a gyorséttermek olcsó ajánlatainak királya. Nagy, és finom. A szendvics tartalmaz egy hosszú, csípős bundával ellátott csirkemellcsíkot, salátát és ketchupot. Megunhatatlan összeállítás, megunhatatlan áron.

A másik KFC-s ajánlat, a B Smart menü 390 forintért. Ezért a pénzért kapunk egy kis sültkrumplit, és egy Longert, vagy egy alsó csirkecombot, vagy egy mini Twistert, vagy két Stripset. Aki nem tudná, a mini Twister olyan mint a Longer, csak zsemle helyett tortillába van tekerve, és vannak benne apró zöldségek meg majonéz. A sülkrumpli miatt a menü laktató, és olcsó is. Köröket ver a Párszázas ajánlatra, ahol mondjuk a sültkrumpli+sajtburger párosért 500 forintot kell tejelni.

Maradt még az újratölthető poharak dolog, ez igazából akkor jelentős ha meleg van, és az ember betér hogy magához vegyen egy liter folyadékot mondjuk. Vagy barátnővel, ahol egy poharat fizettek, és azt vagy háromszor újratöltitek. Igazából egy rendes menühöz nem nagyon lehet elfogyasztani egy pohárnál több üdítőt, úgyhogy ilyen esetben nem nagy előny. De eltávozás előtt mindenképp érdemes még egyszer teletöltenie mindenkinek a poharát az útra.

3. Burger King: Skót ajánlat, Ernő menü

És elérkeztünk versenyünk győzteséhez, a BK-hez. Már ha versenyről lenne szó. Elsőként nézzük meg mit kínálnak a skótoknak 350 forintért. Ez is egy széleskörű akció, nagyjából ugyan azok a termékek tartoznak bele mint a mekis Párszázas ajánlatba, csak itt kettőt választhatunk ezért a pénzért. Igazából nem biztos hogy ez az ajánlat él még, én már nem látok sehol sem plakátokat. Aki tud róla valamit, az kommentelje. Köszi.

Na, de a következő BK akció nagyon is él, sőt, egy élő személyt hibáztatnak érte. Ernőt, aki elszámolta a sajtburger menü árát, és most kénytelen a cég 500 forintért árulni azt. Hehe. A minimalizált profitból adódó alacsony árral próbálnak annyi vásárlót elcsábítani, hogy jelentős nyereséghez jussanak. Ez a helyzet, de érdemes bedőlni neki, mert olcsó, nem is marad űr a hasadban utána, és ha jókor veszed, még kupont is kaphatsz. +150 forintért lehet nagyban kérni, ez nagy sültkrumplit és nagy üdítőt jelent.

A ma összehasonlított összes ajánlat közül egyértelműen az Ernő menü kerül ki győztesen. A nap vesztese pedig, a McDonalds Párszázas ajánlata, ami ilyen mezőnyben igazából még drágának is nevezhető.

komment

Mexikói Medve Kedvence: Mexikói Whopper

2009. december 28. - Feiertag Erik

 Az ember utazik a metrón, vagy buszon, és akarata ellenére is a képébe bámul a plakátról egy benga, maszkos mexikói, és azt mondja, hogy erősen ajánlja az alatta látható szendvicset. Azt hiszem, ez az a visszautasíthatatlan ajánlat, amit A Keresztapában mindíg emlegettek.

A Mexikói Whopperről van szó, hölgyeim, és uraim. Az első dolog, ami megfordul mindenkinek a fejében amikor ránéz egy ilyen burgerről készült képre, hogy mi a fene az a panírozott akármi a sajt, és az uborka között? Kérem, a válasz: Chili Con Carne pogácsa. Mivel ez így magában nem egyértelmű, érdemes megjegyezni, hogy ez egy ilyen babos-darálthúsos-csilis keverék szépen, panírban kisütve. A szendvicsben található továbbá egy marhahúspogácsa, saláta, uborka, hagyma, sajt, és valami csípős öntet, ami engem leginkább a Cheddar Sajtgolyókra emlékeztetett.

A burger az én szerény véleményem szerint finom, és laktató is. Átmérőben úgy tűnt, mintha keskenyebb lenne egy Whoppernél, viszont jóval magasabb annál. Aki nem szereti a csípőset, az hagyja ki, mert ez bizony csípős. Nem olyan pokoli módon, mint a Hot Chili Dupla, de azért ez is ott van a topon ebből a szempontból. Az USA-ban egyébként Texican Whopper néven hírdették.

Létezik belőle ilyen Mexikói Tortillatekercs változat is. Igazából a kettő ugyanaz, csak az egyik két fél buci között van, a másik meg tortillába van csavarva.

komment

Burger King Kuponakció!

2009. december 26. - Feiertag Erik

 Új kuponakció van a Burger King-ben. Vannak alapdolgok, például a két Whopper junior menü egy áráért, meg a két csirkeszendvics menü ugyancsak egy áráért. Van még viszonylag szokványos Whopper junior menü két szendviccsel, és dupla sajtburger menü csirkeszendviccsel.

Vannak visszatérő burgerek is az akcióban. Big King menüt ehetünk csirkeszendviccsel, vagy sajtburgerrel és fagylalttal, esetleg rendelhetünk Hot Chili Dupla menüt ajándék csirkeszendviccsel.

És van egy új burger is, melyhez ugyancsak csirkeszendvics jár az akció keretein belül. Ez nem más, mint a BBQ Dupla, mely tartalmaz két húspogácsát, panírban kisütött hagymakarikát, és BBQ szószt. Nyami. Erre biztos, hogy lecsapok.

Az akció most kissé eltér a megszokottól. A kuponokat január 4-től február 28-ig lehet beváltani, de minden héten csak egy összeállítást lehet használni. Az elsőn (január 4-10) a BBQ Duplás kupont lehet beváltani, úgyhogy még idén érdemes betérni a közeli Burger Kingbe egy 700 forintos Rodeo menüre a megmaradt meleg étel utalvánnyal, hogy meglegyen a kuponos lap januárra.

Az akció egyébként 29%-57%-ig terjed, de hát ennek azóta nem hiszünk, hogy két 700 forintos Rodeo menüt 1200 forintért kb 40%-os akciónak hírdettek.

komment

Rösztiburger!

2009. december 25. - Feiertag Erik

Megérkezett a tél végre, és azzal együtt ittvannak a Mc Donalds "Alpesi hetek!" prémium ajánlatai is. Ezúttal ez két szendvicset, és egy sültkrumplifajtát tartalmaz.

Először a szendvicsekről. Az egyik a Csirke Cordon Bleu. Maga az a tény, hogy csirke, már elvette a kedvem tőle. Az örök érvényű "Ha csirke, akkor KFC" szabály miatt. A másik dolog, ami miatt nem fogok enni ilyet, az a buci fajtája. Egyszer kipróbáltam a grillezett csírkésszendvicset, vagy mit, és a zsemléje olyan száraz volt, hogy teljesen elvette a kedvem a hasonló külsejű burgerektől. Ezektől eltekintve a Csirke Cordon Bleu lehet jó, mert igazából a Cordon Bleu jó, csak épp nem Mekiben, hanem inkább egy rendes leülős, étlapos, sokat várós étteremben.

Maradt még egy szendvics, ezt ki is próbáltam. Kétszer is. Kezdjük az elemzést északról dél felé. A buci tetején sajt, meg apró szalonna darabok vannak (hasonlóan a CBH-hoz, csak itt a zsemle nem négyszög alakú, hanem kerek). Alatta szósz, és egy szelet kissé olvadt sajt, melyek összekeverednek, és végül egy finom kombinációt alkotnak. Ezt követi a jól ismert marhahúspogácsa, majd a sült szalonna. Alattuk pedig... Pedig... Hát igen. Amikor először néztem rá a plakárokra, semmi ötletem nem volt, mi lehet az a panírozott akármi. Gondoltam arra, hogy rántottsajt, vagy a Mexikói Whopper után egy pillanatra az is eszembe jutott, hogy ilyen babos-húsos-csilis egyveleg. Egyébként azért is próbáltam ki ezt a szendvicset, mert már el se tudtam képzelni mi lehet benne. Aztán amikor beleharaptam, minden világossá vált. Az a kerek panírozott izé nem más, mint lapcsánka. Ami ugye reszelt krumpli, liszt, és só összekeverése után forró olajban kisütött "palacsinta". Ilyesmit még nem láttam burgerben, ez tetszett. A lapcsánka alatt a buci másik fele van, és ezzel vége is a burgernek.

A Rösztiburger összességében egy laktató szendvics. Talán kicsit száraz, fogyasztása sűrű ivást igényelhet.

Pár szót a Házias Hasábburgonyáról. Ilyet igazából nem is rendeltem, de valahogy belekerült egy a sültkrumplis tasakba. Hát... Egy szem alapján nem illik ítéletet hozni, nem is teszem, csak leírom, hogy a belseje kissé nyers volt, de ezen könnyen segíthetnek azzal, ha tovább sütik. Legalábbis szerintem. 

komment
süti beállítások módosítása