Rock 'n' Roll a KFC-ben

2014. január 07. - Feiertag Erik

Megint. Tavaly valamikor tavasszal debütált a Rocker termékcsalád, ami egy kb. sajtburger méretű szendvicset jelentett csirkecombfilével. Akkor azért szerettük, mert a Double Rocker személyében megkaptuk az első dupla burgert a lánctól. Ez idén sajnos kimarad, azonban jött helyette egy másik, a simához hasonlóan olcsó változat.

banner (Másolás).jpg

A promóció két szendvicset tartalmaz, és ezek mindenféle kombinációját az étteremtől megszokott vonalakon, viszont a megszokott árak alatt ami elég jó hír azoknak akik ki szeretnék próbálni mit tud az amerikai Vágó István.

Egyrészt kapjuk a tavaly bemutatott Rockert, mely változatlan felépítéssel, azaz egy pikáns csirkecombfilével, uborkával, ketchuppel és majonézzel érkezik. Akinek régen ízlett valószínűleg most is fog, az ára ezúttal is 350 forint. Mellette az új divatnak megfelelően helyet kapott egy Fresh változat is, mely szintén csirkecombon alapszik, de hozzá saláta, paradicsom, kígyóuborka és majonéz társul, mindez kicsit drágábban, 390 pénzért kerülhet a tálcára.

kfc_rocker_900x787 (Másolás).jpg

Mindkét szendvics elérhető menüben, ami szokás szerint sültkrumplit és újratölthető üdítőt tartalmaz, meg persze egy burgert. Az ár 750 illetve 790 forint, attól függően melyik változatot választjuk. Szerintem ez elég jónak mondható a többi lánc kínálatával összevetve is, sehol sem jár lényegesen nagyobb kiszerelés ennyi pénzért.

kfc_rocker_box_plakat2 (Másolás).jpg

Akinek nem elég egy menü, választhat Boxot is. Erre 1590-ért válthatunk jegyet, ami tartalmaz két szendvicset (ilyen-olyan vagy két ilyen vagy két olyan), három Hot Wings-et meg nagy sültkrumplit és persze az elengedhetetlen újratölthető üdcsit. Itt már azért árnyaltabb a kép mert kevesebbet kell ráfizetnünk komolyabb adagokért, de aki bepróbálná mindkét burgert és akkor már szárnyalna is egyet annak ez lehet a jó választás.

Ezzel egy időben sajnos eltűnnek a BOSS-ok a polcokról. Mivel elég sikeresek voltak még simán visszatérhetnek később (ahogy most visszatért a Rocker), reméljük, ha lesznek változtatások azok majd az előnyére válnak. Drága promós termék most azonban nincs, úgyhogy ha nagyon éhes valaki és nem jön be a Box dolog, lehet újrázni egy Grandert, vagy zsebre vágni egy MegaPocketet, mindkettő megéri.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr836306185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása