Történt Svájcban, hogy megéheztünk, és elindultunk nyitott boltot keresni, ahol lehet kapni valami ételfélét. Hát ilyen nem volt. Se felvágottat, se pékárut nem árultak egyetlen boltban sem.
Végül betértünk egy kínai étterembe. A menüben semelyik kajáról nem volt kép, csak a neve volt feltüntetve, ami azért baj, mert egyikünk se tudott franciául. Végül otthagytuk az éttermet, és elballagtunk egy közeli McDonaldsba.
Megbeszéltük, hogy fejenként 3 sajtburgert eszik mindenki, darabonként szörnyű 2.5 frankos áron, ezért odaálltunk, és csodás keleteurópai angol akcentussal mondta egyikünk, hogy 15 sajtburgert kérünk.
Ez kicsit megzavarta a fekete eladót, mert az angolban a 15 és az 50 két nagyon hasonló szó, főleg ha az ember akcentussal mondja, és elharapja a szó végét (fifteen-fifty). Szóval, szegény eladó csak bámul ránk, majd kezeivel előbb 15-öt, majd 50-et mutat, és kérdi, hogy melyikre gondoltunk. Mi meg mondtuk, hogy az előbbi.
Végül 15 sajtburgert kaptunk szerencsére. Csak a végén gondolkodtunk el azon, milyen lett volna ha 50 darabot adnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.