Svájc: Big Tasty Bacon

2010. április 03. - Feiertag Erik

Az elmúlt kedd-szombat közti intervallumban Svájcban tengettem napjaimat. Egészen pontosan Genfben, az iskolai CERN látogató csoporttal. Tudjátok, mint az Angyalok És Démonokban. Persze ez idő alatt nem lehetett kihagyni legalább egy burgerezést. Sajnos a városban nem volt egy BK sem, vagy legalábbis nem találtuk őket, így maradt a meki, és a méltán legendává vált Big Tasty, ezúttal Baconnal. Ilyen nem volt az Angyalok És Démonokban.

Ami kár, ugyanis a Big Tasty Baconnel egyike azoknak a burgereknek, melyekkel kapcsolatban nem értem, hogy miért nem hozzák be állandóra Magyarországra. Na, de először is nézzük a méreteket. A szendvics kerek, átmérőben pedig egy Whopperével egyenlő. A benne lévő hús vastag, sőt, az eddigi tapasztalataim szerint a legvastagabb. Van benne még valamilyen szósz, paradicsom, sajt és saláta. No, meg a Bacon.

Ízre ez az egyik legjobb burger, amit valaha ettem. Élből veri a meki eddigi marhahúsos felhozatalát, valamint pár extra fasza terméken kívül a BurgerKing kínálatát is. A KFC-t meg meg sem említem. Jól csúszik, nem is ittam közben, bár azért néha nem árt folyadékot küldenünk rá.

Érdemes itt azért a svájci árakra is kitérnünk, mert enyhén szólva vatafak. 13 CHF (Svájci Frank)-ba kerülnek a prémium menük, ami még testvérek között ismajdnem 2600 forint, amiért itthon több mint 2 hasonló minőségű menü kapható. 2,5 CHF a sajtburger, ami megint csak kétszerese a hazai árnak. Durva.

Vicces svájci kajás sztorik majd egy másik post-ban. Végre van miről írni:D

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr716306694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása