Vérvörös bucival támad a hazai Burger King

2016. március 30. - Feiertag Erik

Annak idején épp a japán Burger King indította útjára a színezett hamburgerzsemlék korát, mely időről-időre újra előbukkan. Tavaly Halloween környékén az Egyesült Államokban ugyanez az étterem mutatott újat a témában, hisz nem csak feketítették a zsemlét, de ízesítették is. Itt a folytatás, ezúttal piros bucival, ráadásul Magyarországon is!

angriest.jpg

Tovább
komment

Már készül a McDonald's film

2016. március 29. - Feiertag Erik

Ha az ember sok pénzt akar csinálni Hollywood-ban, mostanság képregényfilmbe vágja a fejszéjét, de szerencsére vannak kreatívabb producerek is, akik más témával próbálkoznak. Például a FilmNation vezetősége, akik a McDonald's történetét közvetetten feldolgozó The Founder című darabra különítettek el néhány millió dollárt.

mv5bmtg5nzuxnziynv5bml5banbnxkftztgwoty1mtq0ode_v1_sx640_sy720.jpg

Tovább
komment

Fekete hamburger, már a KFC-ben is!

2016. március 25. - Feiertag Erik

Néhány éve a japán Burger King indította útjára a fekete bucis hamburgerek trendjét, mely azóta bejárta az egész világot. Hazánkba is megérkezett már, bár a nagy láncok még nem vették fel kínálatukra, de például a Don Pepe elég sűrűn használja. Ezúttal a KFC készített ilyen zsemlével hamburgert, igaz, nem Magyarországon, hanem Ausztráliában, de a láncnak így is ez az első ilyen terméke.

fekete_zinger_kfc.jpg

Tovább
komment

VR szemüveg a Mekiben

2016. március 13. - Feiertag Erik

Nem egy tech oldal jelentette már ki, hogy 2016 a VR (virtual reality - virtuális valóság) éve lesz. Idén érkeznek az első megvásárolható modellek, és telefonokkal használható szemüvegekkel is egyre több cég foglalkozik. Ez eddig nem vág túlzottan az oldal profiljába, az viszont igen, hogy a McDonald's is bemutatta saját mobilos VR kiegészítőjét.

mcd-happy-goggles.jpg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása