Burger King európai körkép

2014. március 20. - Feiertag Erik

Két hete végre leváltotta csupa-csirke promóját a hazai Burger King, úgyhogy eljött a tökéletes alkalom arra, hogy megint körbenézzünk az Öreg Kontinensen, hogy áll a kisebbik étteremlánc. Bár a legtöbb megint a jó öreg Whopperre épül, azért akad olyan amit örömteli lenne, ha behoznának.

nemet (Custom).JPG

Például egy újabb Xtra Long promó tök jó lenne, főleg azokkal a szendvicsekkel, melyeket Németországban árulnak. Az akció két hosszúkás bucira épülő burgert tartalmaz, egy marhásat meg egy csirkéset. Utóbbi (Long Spring Chicken) egy panírozott csirkehúspogácsát, sajtot, bacont, salátát és majonézt tartalmaz, ez azért nem igazán ok az irigységre. A marhahúsos Xtra Long Spring BBQ viszont annál inkább, még ha hasonlót bármikor vehetünk is Rodeo néven. Ebben három Frisch Gegrillt húspogácsa, sajt, bacon, BBQ szósz és hagymakarikák kaptak helyet. Semmi sallang, semmi saláta, csak a legjava. Személy szerint azt mondom, hogy igazán elférhetett volna három hagymakarika, de azért így is elfogadnám.

spanyol (Custom).JPG

A németországi klasszikusnak mondható promóval ellentétben Spanyolország valami egészen újjal készült. Világkörüli út Mexikó, Görögország és Japán érintésével. A szigetország lóg ki kicsit a sorból, mert ő csirkehúsos szendvicset kapott a Crispy Chicken Asiático személyében. Ez a húson kívül salátát, paradicsomot, majonézt és teriyaki szószt tartalmaz. A Whopper Mexicano paradicsomon, salátán, sajton és marhahúspogácsán kívül egy rejtélyes Mexikó szószt kapott amiről csak annyit tudni, hogy piros. A görög darab hagymában és nem meglepő módon tzatziki öntetben tér el az előzőtől, és Whopper Griego-nak nevezték el. Ez az összeállítás nem valami hívogató, főleg úgy, hogy tavaly nálunk is volt mexikói stílusú Whopper, de az annyival többet tudott hogy még az év végi toplistába is felkerült.

angol (Custom).jpg

Nem Spanyolország az egyetlen, ahol a Burger King külföldre látogat. Angliában egyenesen az Egyesült Államokig utaztak, a legendás 66-os Országútra. A három szendvics mindegyike egy-egy államról kapta a nevét, melyen az út keresztülhalad. Texas BBQ Angus egyértelműen a hússal hódit, a többi összetevő tök szokványos, sajt, hagyma, paradicsom, uborka, saláta, majonéz és BBQ szósz. Olyasmi lehet mint a Steakhouse Angus, mondjuk utóbbin azért sokat dob a pirított hagyma. Itt sem múlhat el promó csirkés burger nélkül, ami ezúttal a New Mexico Chicken Royal. Hosszúkás buciba saláta, jalapeño paprika, sajt és Chilli Cheese szósz került, meg persze a panírozott csirkehús. Az utolsó darab a klasszikusabb ízek kedvelőit célozza, California Whopper, ez volt már nálunk is, egyszer ugyanilyen néven egyszer meg Whopper GucaBeef-ként. A hozzávalók listája ugyanaz: saláta, paradicsom, majonéz, marhahúspogácsa, sajt, valamint guacamole és cayenne szósz.

sved (Custom).jpg

Svédországot azért tettem be, mert kis eltéréssel ugyanaz van terítéken, mint nálunk. Egyrészt Steakhouse Angus, ami akárcsak itthon, ott is salátát, sajtot, paradicsomot, bacont, pirított hagymát, majonézt és barbecue szószt tartalmaz. Másrészt Cajun Angus, mely salátát, hagymát, paradicsomot, sajtot, meg cajun öntetet vonultat fel. Meg persze mindkettőben ott a csodálatos 175 grammos Angus marhahús, remélem ez minél természetesebb.

Nehéz lenne kiválasztani azt, amelyiket azonnal itt akarnám tudni az asztalomon. Egyik sem eget rengető dolog, vannak jobbnak, vannak rosszabbnak tűnő termékek. Mindet kipróbálnám de egyiket sem, úgyhogy most nem sikerült igazán irigységet csalnia egyik ország BK kínálatának sem a szívembe.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr376306154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása