Sajt nélkül jobb lenne: Kecskesajtos Whopper

2013. május 14. - Feiertag Erik

Az utóbbi időben picit beritkultak a Burger King promóciók, 2 havonta van váltás, és talán e miatt nőttek az elvárásaink is. Ha már ilyen sokáig futtatnak valamit, az legyen jó, vagy legalább elfogadható. A múltkori Nachos Whopper még tudta hozni az előbbit, a kecskesajtos csodától viszont csak utóbbira futotta.

banner.jpg

Pedig alapvetően jó is lehetne a dolog, már csak azért is mert a legjobb hazai gyorséttermi burgeren, a Whopperen alapszik. Ennek megfelelően hagyma, paradicsom, saláta, marhahúspogácsa található a szezámmagos bucik közt. A többi összetevőnek kéne berántani az embert, megfogni a fantáziát. Az egyik egy nevenincs szósz, mely enyhén savankás, pikáns ízvilággal rendelkezik. A másik és egyben névadó összetevő a panírozott kecskesajt.

smallWP_20130507_004.jpg

Utóbbival vannak problémák. Voltak már korábban rántott sajtos burgerek promócióban, ezek jellemzően kívül ropogósak voltak a panírtól, belül lágyak az olvadt sajttól, ahogyan azt kell. A külső ezúttal is jó, de belül semmi olvadás, sőt, a sajt még csak nem is volt meleg. Épp hogy langyos. Akkor már panír nélkül is berakhatták volna. Ezen kívül állagából adódóan időről-időre innom kellett a burger után, mert az nem csúszott jól.

smallWP_20130507_003 (2).jpg

De hogy jót is mondjak a szendvics lényegéről. Szerencsére jól lett adagolva a sajt, így nem nyomott el semmit, minden érezhető maradt mellette, kivéve a szószt. Nem volt elég domináns, megkóstoltam külön is és nem rossz, de egyszerűen nem elég erős, hogy kifejtse a hatását. Több kellett volna belőle, ha már úgyis csak egy öntettel dolgoznak, mehetett volna alulra-felülre.

smallWP_20130507_006.jpg

Ezt leszámítva teljesen rendben volt a szendvics. Mondjuk ezt leszámítva egy Whopperről beszélünk, az pedig mindig is rendben volt. Sajnos az ár ezúttal Burger Kingtől szokatlanul magas lett, menüben 1520 forintot kell leperkálnunk, ami párban van a Meki jelenlegi promóciós burgereivel, úgyhogy azt se lehet mondani, hogy legalább olcsóbb. 3/5, csak a legelvetemültebb kecskesajt fanoknak ajánlom kipróbálásra, amúgy inkább nyomjatok egyet a napi akciós menüből.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr546306275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása