Twister Atikos

2011. március 02. - Feiertag Erik

Ha a gyorséttermek országos ízzel próbálkoznak, az általában a mexikói, vagy az amerikai. A görög konyhát meghagyják az erre specializálódott éttermeknek, de a Twister Atikos a gyros babérjaira tör.

A Premiummal ellentétben, ez nem kap utólagos grillezést, ami jó is, mert ezekhez az ízekhez jobban illik, ha kicsit hideg a Twisterünk. A csirkén és a salátán kívül van benne uborka, és egy fehér szósz, mely szerintem valami feta sajtos dolog lehet.

Nekem az alap Twister is nagy kedvencem, és amikor ezt dobják fel pár újdonsággal, meg extrával, az mindíg jól sül el, szinte függetlenül attól, mit tesznek bele, és most sincs ez másképp. A szósz nem nyom el semmit, ugyanakkor mindig érezzük, hogy ott van, és nem is teszi töménnyé az ételt, úgyhogy akárcsak a Premiumot, vagy az sima változatot, ezt is nyugodtan fogyaszthatjuk magában, ha nincs kedvünk sokat költeni, vagy csak betolnánk valamit két buszmegálló között.

Őszinte leszek, nekem jobban ízlett a Twister Premium, mert eleve közelebb áll a szívemhez a bacon, a sajt, meg a ropogósság. Lehet, sőt, biztos, hogy lesz akinek ez jobban fog ízleni. A maga módján 5/5 ez is, viszont tőlem csak 4,5/5-öt kap, mint mondtam, az én ízlésemnek inkább a Premium változat a párja. Kóstoljátok meg bátran, szerintem nem fogtok csalódni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr606306595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása