A Meki útjai kifürkészhetetlenek

2014. december 26. - Feiertag Erik

Láttunk már gyorséttermet plázában, repülőtéren, talán a Sziget fesztivál a legfurább hely ahol a McDonald's sajtburgere hódít. Egy amerikai csoport azonban kicsit groteszk módon Mekit szeretne egy templomba.

mcmass-project.jpg

A McMass Projekt névre hallgató kezdeményezés Paul DiLucca, a templomokkal foglalkozó Lux Dei Design kreatív igazgatójának műve. DiLucca szerint a kereszténység nem képes megszólítani a modern közönséget. Ennek oka az innováció és a dizájner gondolkodás hiánya.

DiLucca egymillió dollárt szeretne gyűjteni egy a KickStarterhez hasonló közösségi finanszírozási oldalon keresztül, hogy megépíthessék az első templomot, melyben McDonald's étterem működik. Hogy miért pont Meki, és miként képzelik el a hely nyereséges működését, arról nem esett szó pedig utóbbi azért nem mellékes kérdés.

A kezdeményezés szerint évi három millió ember hagyja ott az egyházat, míg napi hetven millió vendéget szolgál ki a gyorsétteremlánc. A kettő kombinálásától azt várják, hogy megállítja a sorozatos templombezárásokat és egyesíti a két közösséget.

Nem meglepő módon a gyűjtés oldala már nem él. Vagy összejött az egymillió, vagy nem, szerintem inkább utóbbi. Én minden esetre kíváncsi lennék mit szív DiLucca mert isteni cucc lehet.

via Food Beast

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr977011309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása