Imádni fogod a Big Mac-et

2014. március 01. - Feiertag Erik

Ahogy ősszel, úgy a Meki most is Facebookon kezdte meg új akciója promózását egy pár másodperces videóban, mely szerint jövő hétfőtől imádni fogjuk a Big Mac-et. Hogy miért, azt nem fejtették ki bővebben, mi viszont ahogy ősszel, úgy most is tippelünk párat.

Big Mac-et nem szokás orrba-szájba módosítani mint mondjuk egy McRoyal-t. Az étteremlánc csak pár változatot engedélyezett az egész világon, ezért is félek kicsit, hogy csak valami akcióról, valami egyet fizet kettőt kap dologról lesz szó de azért reménykedjünk, hogy inkább az alábbiak valamelyike valósul meg:

angusmac.jpgAngus Mac: Tavaly Ausztráliában debütált a szendvics, mely olyannyira átszervezte az eredetit, hogy még a névjegynek számító buci-cucc-buci-cucc-buci felépítést is kukázták. Az összetevők amúgy megegyeznek a normállal, azaz salátát, Big Mac szószt, uborkát és sajtot tartalmaz, viszont csak egy (de vaskos és angus marhából készült) húspogácsa kerül bele. A piacvezetőnek előbb utóbb felelnie kell a BK Angus-os vonalára, mi sem lehetne jobb arra hogy lecsapják a labdát, mint a zászlóshajó ilyen téren módosított verziója?

bigger big mac.jpg

Csak simán nagyobb lesz: A Big Mac egyik nagy hibája, hogy kicsi. Hiába magas ha keskeny és hiába a két húspogácsa, ha végül így is kevesebb lesz mint a konkurens Whopper. Viszont képzeljétek el ugyanezt az összeállítást Royal hússal, nagyobb buciban több szósszal több salátával (nyilván drágábban). Mindjárt más a leányzó fekvése! Ezt a verziót Németországban mutatták be pár éve, kis piac vagyunk, szeretnek bevált recepteket behozni, minden esély megvan rá.

Új recept: Mindig van hova fejlődni, mindig lehet jobbat alkotni és ez alól egy több mint 50 éve változatlanul a piacon lévő termék sem kivétel. A világ, az emberek ízlése sokat változott azóta úgyhogy nem lennék meglepve, ha a nagy újdonság egy átgondolt szósz lenne.

Joker BBQ szósz: Ha Magyarországon valamelyik lánc biztosra akar menni egy promóval, akkor a BBQ-Bacon-sajt kombóval turbózza fel a dolgokat, esetleg beveti a mostanság egyre népszerűbb pirított hagymát is. Miért ne tennék ugyanezt a jó öreg Big Mac-kel is? Közkedvelt terméket közkedvelt összetevőkkel tuningolni instant win.

csirke.jpg

Disznós/csirkés kiadás: Egyre többször használnak "alternatív húsokat" a promóciókban. Elég csak megnézni az idén januárban debütált felhozatalt. Új marhás szendvics nem is volt, a Burger King Csibe King-gel és Pikáns Grillcsirkeszendviccsel, míg a legnagyobb lánc McRib-bel próbált szerencsét. Adja magát, hogy megpróbálják implementálni a trendet klasszikusabb termékeikbe is - például a Big Mac-be.

Eddig terjed mára a kreativitásunk. Az utolsó felvetés bevallom elég elrugaszkodott de a többi szerintem simán megeshet. Kérdés, hogy így lesz-e, vagy kapunk valami hatodik verziót amitől eltátjuk a szánkat. Hogy valóban imádni fogjuk vagy utálni, az majd hétfőn kiderül, addig marad ez a poszt meg fantázia.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr516306159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása