Kéz nem marad szárazon - McRib

2014. január 24. - Feiertag Erik

A Meki múlt héten egy szendvicses promóval jelentkezett, úgyhogy ha már betértem, kipróbáltam mellé a snack újdonságokat is, azaz McRib-en kívül lesz itt szó rázós fűszerkeverékről meg sajtos burgonyarudakról is, a tovább mögött találkozunk!

bannerpsd.jpg

De csak szép sorjában. A McRib klasszikusnak számít, már ami a McDonald's amerikai kínálatát illeti. Ha hinni lehet a nem rég posztolt idővonalunknak, akkor az első sertéshúsos szendvicse volt a cégnek, azóta majd' minden évben kapható hosszabb-rövidebb ideig. A termék európát már szinte teljesen bejárta, úgyhogy már épp itt volt az ideje a hazai bevezetésnek is.

smallWP_20140121_13_09_34_Pro.jpg

A szendvics az olcsóbb kategóriában versenyez, azaz a legutóbbi promó McHST-jével és a BK jelenleg futó Pikáns Grillezett Csibeszendvicsével van egy szinten. Ez már az összetevőkből is látszik, ugyanis a szendvics mindössze egy sertéshúspogácsát, bbq szószt, hagymát és uborkát tud felmutatni, cserébe viszont csak 690-et kérnek érte magában. Viszont a relatíve kevés tartalom igen jótékony hatással volt a méretre, mert ennyiért ekkora szendvicset nem igen kapni. A hosszúkás buci semmivel sem kisebb mint a máskor használtak, azaz egálban van bármely Xtra Long termékkel, vagy a Meki régebbi csirkés szendvicseivel. E tekintetben tehát nem lehet panasz, de szerintem másban sem. A kevés hozzávaló közül kevésbé tud valami úgy eltűnni hogy nem érezzük és ez itt sincs másképp. Minden amit az előbb felsoroltam ott van az összes falatban.

smallWP_20140121_13_10_36_Pro.jpg

McRib különlegessége, hogy a szósz nem a megszokott módon jelenik meg. Ezúttal a hús bele van mártva, ezért nem lehet úgy megfogni hogy ne kenné vele össze magát az ember, ez elég zavaró, viszont így nincs az hogy egyik helyre több öntet került, másikra kevesebb, ez a megoldás teljesen kiegyensúlyozza az eloszlást még a hosszúkás buci ellenére is. Viszont az összetevők karcsú listájáról én simán lehúznék egyet, az uborkát. Amikor nem került belőle az adott falatba, jobban ízlett a dolog, valahogy nem volt szükséges a kissé savanyú ízvilága, a BBQ-hagyma kombó finomabb volt nélküle.

smallWP_20140121_13_11_31_Pro.jpg

Mindent összevetve egy nagyon jó szendvicset sikerült lerakni az asztalra (mondjuk vicces lett volna ha egy rossz termék él túl több mint 30 évet a kínálatban). A képet tovább szépíti az ár, és hogy ennek nem a méret esett áldozatul. A húspogácsa méretes, és az ízvilág is jó (ubi nélkül jobb). Mostani promós árakon ez nem lenne nagy eresztés, viszont 690-ért bizony megéri, és így nekem megéri a maximális 5/5-öt.

Szépen sorban haladva most bal oldalt a rázós fűszerkeverékek láthatók. A magam részéről nem emlékszem hogy lett volna már ilyen, újdonság is és jó is, bár a megvalósításon van mit javítani de ezt tudjuk be egyelőre annak, hogy első alkalommal megpróbáltak minél inkább az éttermekben fellelhető alapanyagokból dolgozni. Én a 4 borsos változatot kóstoltam, ízre jó, tényleg csípős meg minden, csak technikai jellegű problémám volt vele. Vannak nagyon hosszú krumpliszemek is, amiket nem igazán lehet jól összerázni a zacskóban, és nekem nem is oszlott el rendesen a fűszer. Voltak szemek amik teljesen benégrültek, másokra meg alig jutott. Talán normál adaggal jobban működik, majd legközelebb, mert remélem lesz legközelebb.

Ezek a burgonyarudak pedig egyenesen zseniálisak. Szerintem ilyen jó snack még nem volt Mekiben, bár nem kóstoltam mindet, de kb. tudok viszonyítani a mirelit sajttallérok után. Kicsit az ízesített túrórudira hasonlít, kívül van ez a tócsni, vagy házon belül McBuri, középen meg végig a sajt. Próbáljátok ki, McRib nagy menüben 1220 forint ha jól emlékszem és ilyenkor általában lehet ilyesmiket választani sültburgonya helyett. Igaz, hogy kevesebb (3 darab van egy adagban) de sokkal sokkal sokkal finomabb.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr426306175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása