McHST - csak árban bajnok

2014. január 10. - Feiertag Erik

Az egész Én Hamburgerem nyertesei közül ezt a szendvicset vártam a legjobban, tetszettek az összetevők, köztük a füstölt mozzarellával, amit időközben sima ömlesztett cheddar-ra cseréltek. Aztán megjelent és kiderült mennyibe kerül (690 forint!), elkönyveltem ár/érték bajnoknak és egyre csak vártam mikor köthetem meg "az évszázad üzletét" egy ilyen burgerrel. Végül két hete rárepültem, és...

bannerhst.jpg

... nagy nagy nagy nagy nagy csalódás volt. Pedig alapvetően jó dolgok vannak és azok jól is vannak elosztva, a borsos-hagymás húspogácsa tényleg egy kicsit más mint a megszokott, a sajtszósz elég domináns de nem nyomja el túlzottan a dolgokat, és gondolom a lilahagyma, a sajt, a saláta és a pirított hagyma is rendben lenne, ha éreztem volna az ízüket.

smallWP_20131230_12_50_40_Pro.jpg

Mert a buci mindent elnyomott. Egy falatban mondjuk 80%-ban érződött a barna zsemle, 15%-ban a szósz, a maradék meg a szokásos other szekció amiből leginkább a húst lehetett külön kivenni. Szerintem így még nem jártam, a buci nem szokott se hozzátenni, se elvenni, az csak úgy van hogy valami közrefogja a dolgokat de most mindent elrontott.

smallWP_20131230_13_55_41_Pro.jpg

Ezt leszámítva (de ne számítsuk le mert az íz elég fontos) teljesen korrekt a dolog, az ár nagyon jó, ennyiért nyilván nem jár Whopper méretű burger, de a tartalom kárpótol, vagy legalábbis kárpótolna. Nem tudom, lehet velem van a baj és az ízlelőbimbóim nagyon érzékenyen reagálnak a barna kenyérre de eddig még nem volt ilyen jellegű probléma.

smallWP_20131230_12_52_55_Pro (1).jpg

Régen ettem ilyen rosszul sikerült szendvicset, pedig szerettem volna hogy jó legyen. Ahogy szoktam benéztem a bucik közé, minden megvolt, a probléma forrása nem a hiányzó hús/sajt/akármi volt, ez egyszerűen ilyen, többet kösz de nem. Nálam 2/5-öt ér, eddig csak a Kolbász Burger tudott mélyebbre süllyedni (meg volt valami Burger King-es szendvics is két ponton, ha jól emlékszem). Remélem a Nyamiburger jobb lesz.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr936306183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása