Fülig Herceg Burger, avagy kipróbáltuk a Burger King újdonságait

2015. október 08. - Feiertag Erik

A Burger King promóciós kínálata egész nyáron egy hamburgerből állt, ami bár nagyon jól sikerült, már vártuk, milyenek lesznek az új, néhány hete kínálatba került szendvicsek. És ha már egyszerre kikértük őket, össze is állítottunk egy méretes Fülig Herceg Burgert!

burger_king_fulig_chili_sonka_herceg_2015_8.jpg

Meglepő módon a marhahúsos Fülig Chili olcsóbb, ez három marhahúspogácsával, chili szósszal, mustárral, sajttal és jalapeno paprikával 950 forintba kerül, míg a panírozott csirkével támadó Sonka Herceg sajttal, salátával, majonézzel és sonkával 1090 forintba kerül.

Egyébként egyértelműen utóbbi a különlegesebb ízvilágú, a csirkehús egy méretes darab félbevágva és kicsit elcsúsztatva, hogy végigérjen a hosszúkás zsemlében (kifliben?). A sonka igazából semmi olyan, amit ne vehetnénk meg bármely csemegepultnál, de nem rossz. Összességében egy korrektnek mondható csirkés szendvicset kapunk a pénzünkért.

Fülig Chili követi a klasszikusabb Burger King vonalat, ez már az összetevőkből is látszik. A hús, a sajt és a jalapeno már sokszor bizonyított együtt, ehhez most azonban hozzá jött a mustár, amitől egy kicsit retroburgeresebb az összkép. A paprika egyébként meglepően gyenge, szinte egyáltalán nem csíp. Sajnáltam, hogy Xtra Long Chili Cheese helyett ezt kaptuk, de talán ez sokkal inkább egy furcsán újragondolt Tripla Sajtburger, mint az előbbi klasszikus.

burger_king_fulig_chili_sonka_herceg_2015_9.jpg

Mindkét szendvics alja könnyen eltávolítható, úgyhogy összefordítottam őket a fent is említett Fülig Herceg Burgerré. Ezek az asztali kreálmányok általában jól szoktak elsülni, most viszont a sok húspogácsa, és a hosszúkás forma gyakorlatilag fogyaszthatatlanná tette a terméket, a második falatnál minden darabjaira hullott. Szóval szerintem maradjatok a sima változatoknál, amúgy is egész jól sikerültek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr217894338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása