Sajtőrület a KFC-ben

2015. január 06. - Feiertag Erik

Tavaly év végén azért valljuk be, két sütivel és ugyanennyi szósszal nem hozták le a csillagokat közénk, még ha igencsak jól is sikerültek. Szerencsére 2015-öt jóval erősebb akcióval indítják, gyakorlatilag a három legjobb állandó terméküket gondolták újra főszerepet adva a sajtnak.

kfc_sajtos_1920x1080.jpg

Talán a Twister a legrégebbi olyan termék ami igazán komoly promóciókat szokott kapni, így nem meglepő hogy ebben is részt vesz. A Silver Twister különlegessége a Gorgonzola sajt, melyet gyorséttermi termékben szerintem még nem igen láthattunk. Ezen kívül a szokásos összetevőkből építkezik: paradicsom, saláta, H&S csirkemell csíkok és majonéz, a tortilla pedig most is ropogósra grillezve érkezik. A termék magában 990, menüben 1490, míg Box kiszerelésben (+ Hot Wings, sült krumpli, üdítő) 1990 forintos áron kapható, ami tekintve a sajtot annyira nem is vészes.

A Grander is megkapta a maga kék sajtos kiszerelését, Blue Grander néven. Ez a nyilvánvaló kék sajt mellett H&S panírban kisütött csirkecombfilét, lila hagymát, salátát és egy különleges, édeskés Körtés Chutney szószt tartalmaz. Ezért mélyebben zsebbe kell nyúlni, ugyanis 1190 forint magában, 1690 menüben és 2190 Box csomagban.

Legrégebbi mellett az akció részét képzi a legújabb állandó termék is, a Qurrito. Itt azonban van egy kis csavar a dologban, és ha meglátjátok a nevét, egyből meg is értitek: Négysajtos Qurrito. Ez nem csak Gorgonzolával kíván hódítani, de kapott mellé Goudát, és két féle (Orkney, Farmhouse) Cheddar sajtot is. E mellé már csak pár H&S Strip fért és ketchup. Árban a Blue Granderrel van egy szinten, azaz 1190/1690/2190 forintos darab/menü/Box áron megy.

Összességében korrekt akciónak ígérkezik. Bár feljavított állandó termékekről van szó, az ezekhez adott extra most tényleg újdonság, nem két szelet bacon meg BBQ ahogy oly sokszor láthattuk már máshol.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr527045409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása