Mostanában ha a Don Pepe hamburgert tesz az akciós étlapra, az inkább valami visszatérő darab, ugyanakkor mindig kap egy kis vegán csavart, ami miatt mégis újdonságként kezelendő. Ezúttal picit más volt a helyzet, hiszen bár volt már Hagymát Hagymával néven szendvics még 2016-ban, az összetételen módosítottak picit, úgyhogy ezúttal is a marhahúsos variánst kóstoltam meg.
A 3290 forintos hamburger, ahogy neve is utal rá, rengeteg hagymával készül: lilahagymalekvár, medvehagyma, pirított hagymachips és lilahagyma is kerül bele, ráaádsul a körethez is lilahagymalekvár jár a megszokott DP szósz helyett. Ezen kívül marhahús, cheddar sajt és paradicsom kerül bele, tehát a hagymafélék valóban kiemelten dominánsak a listán.
Ugyanakkor a szendvicsben ezek közül egyet tudnék kiemelni: ez pedig a lilahagymalekvár, melynek édeskés íze minden falatban jelen van. Számomra picit sok volt, a köret mellé örültem volna ha marad a DP öntet, de amúgy egy kellemes szendvicsről van szó, ami abszolút kiszolgálja a nevét.
Mert bár az édes hagymalekvár valóban dominál, azért a többi összetevő sem vész el mellette.
A lilahagyma, a szokásosan korrekt, tömörebb szerkezetű de vaskos marhahús, a ráolvadt cheddar sajt és a paradicsom mind-mind kiveszi a részét az ízélményből, számomra azonban hiányzott egy kis sós vagy pikáns fűszerezettség, ami mellett a lekvár megadta volna azt az ütős pluszt, ami igazán emlékezetessé tehette volna a szendvicset.
Panaszra azért így sincs okunk, hiszen a Don Pepétől megszokott minőségben kaptunk egy picit módosított régi klasszikust, amit most ráadásul azok is megkóstolhatnak, akik nem esznek húsféléket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.