Szarvasvadász pizza

2021. január 22. - Feiertag Erik

Alig 5 összetevőjével első pillantásra talán szegényesnek tűnhet a Don Pepe januári extra pizzája, de ha azt mondom, hogy az egyik feltét ebből vargányás szarvasragu, akkor azonnal megváltozik a pizza fekvése.

img_20210114_170215-01-01.jpeg

Méghozzá jó irányba, mert nem hogy pizzán, de általánosságban sem hétköznapi dolog, hogy akár szarvashúst, akár vargányát falatozzunk gyorsétteremben, erre az ételre pedig mindkettőből kerül. A ragunk kívül mozzarella, tejföl, koktélparadicsom, és rukkola kerül rá. 2990 forintos ára nem éppen olcsó, de a vadhús azért indokolja.

Na meg az ízek, hiszen ismét egy remekül sikerült darabot kóstolhattunk meg. Ugyan hús nem feltételn jut minden falatba, de a szaftja is istenire sikerült, ráadásul az egész pizzát lefedi, így a szélén kívül nem haraphatunk olyan falatra, amiben ne lenne valami a raguból. A rukkola nálunk ugyan kimaradt, de a többi összetevő remek elegyet alkot, és egy pillanatig sem éreztem, hogy kéne még rá valami - na jó, ha viccelni akarnék, és visszatekinteni a rántott sajtos pizzára, akkor mondanám, hogy egy kis galuska elfért volna még, de érthető módon nem egy vadhússal készülő étellel akartak a Don Pepénél kísérletezni.

img_20210114_170346-01.jpeg

A remek koncepció tehát remekül is működött ezúttal, és nem gondolom hogy bárkinek is hiányérzete maradna a Szarvasvadász Pizza után, hiszen nem csak ízvilágában különleges, de egy abszolút laktató adag is jár annak, aki berendeli a hónap hátralevő részében.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr3016397270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása