Michelin csillagot kaphat a Burger King?

2020. október 12. - Feiertag Erik

Talán minden eddiginél nagyobb trollkodást hozott össze a belga Burger King, amikor új, Angus húsos szendvicsének promózása részeként petíciót indított, hogy bekerüljenek, és akár csillaggal is illessék terméküket az idei Michelin Guide-ban.

_angus.png

A szervezetnél úgy tűnik vették a poént, hiszen két egységbe is kritikust küldtek: egy belga és egy luxemburgi étteremben is megkóstolták a Master Angus névre keresztelt csodát. Ez a különleges szendvics hagymával, paradicsommal, sajttal, mustáros-hagymás majonézzel, rukkolával és persze egy tűzön grillezett Angus húspogácsával készül - ráadásul van belőle baconös verzió is, úgyhogy akár a magyar kínálatban is megállná a helyét.

Arról nincs infónk, hogy pontosan melyik változatót próbálták a Michelin Guide kritikusai, arról viszont igen, mikor várható az eredmény: november elsején derül ki, bekerül-e az idei belga és luxemburgi ajánlóba a gyorsétterem, illetve ha igen, érdemel-e csillagot.

A Michelin Guide története egyébként egészen kalandos: a Michelin fívérek gumigyártó vállalatának promózásaként 1900-ban jött létre egy térképes ajánlóként, melyben szervizek, szállodák, és persze éttermek is szerepeltek. Mindezt azért, hogy utazásra bátorítsák az akkoriban igen csekély számú, kevesebb mint 3000 autótulajdonost, és ezzel az abroncsaik gyorsabb elhasználódását is elősegítsék.

michelin-guide-1.jpg

Idővel a füzet egyre vastagodott, több étteremről közöltek részletesebb információkat, és ahogy a kritikák befolyása nőtt, elkezdtek külön embereket is felvenni ezek megírására, és a vendéglátóhelyek tesztelésére. Csillagot először 1926-ben osztottak, egyet-egyet a kiemelkedő helyeknek, de öt évvel később újragondolták a rendszert, és a legjobb éttermek már akár három csillagot is kaphattak.

(innen van a kép)

Nagy valószínűséggel ilyen komoly értékelésre nem számíthat a Burger King, azonban úgy gondolom, hogy ha már belementek ebbe a vicces kis "csatába", egy-két oldalt érdemelni fog egyáltalán a tény, hogy kipróbáltak egy gyorsétteremláncot, és az hogyan állt helyt az akár maximális pontszámot elérő helyekkel szemben.

Forrás: két cikk a Business Insideren

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr2716234946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása