Duplán burgeres augusztus a Don Pepében

2018. augusztus 01. - Feiertag Erik

Némileg rendhagyó hónap következik a Don Pepe újdonságait tekintve, hiszen az idei kézműves szendvicses sorminta megszakításra kerül augusztusban. Kapunk helyette viszont egy extra hamburgert, így ennek a szerelmesei most kettő közül is választhatnak, ha valami szokatlant kóstolnának!

burgerek.jpg

Melyek közt egy Mediterrán Vega Burger is helyet kapott, melybe grillezett gombafejek, füstölt mozzarella, kígyóuborka, panko morzsában rántott kecskesajt, padlizsánkrém és céklalevél kerül. Őszintén szólva ez olyan jól hangzik, hogy egy kis hússal feldobva simán elfogadnánk egyedül is, viszont van egy Marcello Burgerünk is, ami hasonlóan ínycsiklandónak tűnik. Ebbe majonéz, ketchup, céklalevél, paradicsom, marhahúspogácsa, cheddar sajt, kentucky szósz, bacon szeletek, pankó bundában sült, sonkába tekert sajtrudak, valamint rántott hagymakarikák vannak, tehát a húsra éhezők sem panaszkodhatnak.

pizza.jpg

Hasonlóan az eddigiekhez és a hamburgerekhez, pizzából is kettőt kapunk. A San Remo Pizza a nachosos vonalat viszi tovább, tehát középre némi Don Pepe öntet kerül, köré pedig feltétként sajtkrém, sonka, kígyóuborka, koktél paradicsom, mozzarella és pankó bundában sült, sonkába tekert sajtrudak kerülnek. Kellemes parti darabnak tűnik, azonban a hagyományosabb, egyszemélyes kiadásokat kedvelők ezúttal egy Tojásos Lecsósat kóstolhatnak meg, melyre tojás, mozzarella, paprika, paradicsom, császárszalonna, vöröshagyma és pizzaszósz kapott helyet.

csirke.jpg

Ezen kívül továbbra is kaphatóak a DP FC parti csomagjai panírozott csirkemell csíkokkal, mozzarella rudakkal, hagymakarikákkal, választható szószokkal és Don Pepe burgonyával. Az árak viszont némileg változtak, hiszen véget ért a bevezető időszak, azonban kis kedvezményt jelenthet, hogy a Duo kiszereléshez két, míg a Super Size-hoz négy 1,25 literes Coca-Cola Zero/Lime üdítő jár ajándékba.

salata.jpg

Végül, de nem utolsó sorban jó hónapjuk lesz a Deluxe Saláták rajongóinak, hiszen most ezek a termékek lesznek megkóstolhatóak néhány naponta váltakozó akcióban. Ráadásul minden saláta rendelés mellé ajándék Ponti citromos öntet termékminta jár, úgyhogy extrán érdemes valamelyik pizzakehelyben tálalt salátakülönlegességet kérni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr7814154227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása