Bakonyi Szarvas Burger

2017. december 21. - Feiertag Erik

Ha valamit nagyon lehet szeretni a Don Pepében, az az, hogy elég sok különlegességet megkóstolhatunk náluk: az eddigi legextrémebb húsválasztásuk szerintünk a strucc volt, de azért a Bivaly Burger sem volt épp hétköznapi darab. Ahogyan az év végére bevezetett Bakonyi Szarvas Burger sem, melyre nyilvánvaló volt, hogy le fogunk csapni - meg is tettük, és milyen jól tettük!

img_20171216_143854-01.jpeg

A 2590 forintos hamburgerbe a fent említett szarvas pogácsán kívül cheddar és mozzarella sajt, rukkola, paradicsom, valamint némi gombával és paprikával készülő Bakonyi Ragu kerül. A hozzávalók listája tehát nem túl nagy, ugyanakkor kecsegtető, és az árban ismét foglaltatik egy nagy adag DP burgonya a szokásos szósszal, úgyhogy a teli bendő magától értetődik.

Ahogyan az várható volt, a szendvicset az igencsak fűszeres ragu uralja, mellyel jól rezonál a húspogácsa. Igazából számunkra talán kicsit túl fűszeres is volt, ami alatt nem csípősséget értünk, sokkal inkább egy erőteljesebben sós ízvilágot. Ezen talán a zöldségek hivatottak enyhíteni némileg, nálunk ezek kevésbé működtek most.

Összességében nekünk bejött a Bakonyi Szarvas Burgert, főként a hús miatt, hiszen szeretünk ilyen különlegességeket kipróbálni. A kevés összetevő jól működik együtt, és noha bár számunkra kicsit túl fűszeres volt, az erőteljesebb ízek kedvelőinek simán ajánlott ünnepi hamburger így év vége felé.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr4313514897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása