Őrült tempóban terjeszkedik a Jack's Burger

2016. február 13. - Feiertag Erik

Két éve írtunk először a Jack's Burgerről, mely egy magyar, főként hamburgerekkel foglalkozó étteremhálózat. Akkor mindössze három egységük volt, mára megduplázták, és az étlapot is megújították. Ilyen léptékben egyik hazai étterem sem terjeszkedik!

auchan_d_1.jpg

A legújabb, dunakeszi étterem (kép: Facebook)

És ezzel nincs vége, hisz a cég további, főként vidéki franchise partnerek jelentkezését várja. Jól taktikáznak, hisz Budapest erősen túltelített, ami a burgerekkel foglalkozó éttermeket illeti, már-már egymás szomszédságában nyílnak az újabbnál-újabb helyek, amik aztán nem egyszer igen hamar befuccsolnak. Jó példa erre a Street Gourmet és a King Burger: mindkettő a Móricz Zsigmond körtér környékén nyílt meg, termékeik pedig inkább átlagosak voltak mint jók. Nem véletlen, hogy hamar bezártak, hisz - a teljesség igénye nélkül - olyan ismertebb helyek találhatóak meg a közelben, mint a Wikinger, a Semmi Extra, a Bajor Sörház, vagy a januárban általunk is kipróbált Grill Mánia.

12661865_965355103546243_5521839999767673355_n.jpg

A Surf 'n' Fries sem bírta a budapesti versenyt, idén ők is vidéken születhetnek újjá (kép: Egrinapok)

Egyébként eddig is főleg vidéken, a budapesti agglomerációban nyitottak új üzleteket: kettőt Budaörsön, a Tesco és az Auchan ételudvarán, illetve egyet a dunakeszi Auchanban. A korábbi egységek is üzemelnek, így a WestEnd hátsó részében, a Váci úti Tesco-ban, és a Hercegprímás utca 4-es szám alatti étteremben is várják a vendégeket.

Az új Hightower Burger igazi nagyvadnak ígérkezik (képek: Facebook)

A terjeszkedés mellett hozzányúltak az étlaphoz is, most már vannak például menük 0,33 vagy fél literes üdítőkkel, de két új, igazán méretes hamburger is kapható: a Jack's Hightower Burger három húspogácsával, sült hagymával, sajttal és baconnel, valamint a Jack's Giant Burger egyetlen 300 grammos hússal, sajttal, sülthagymával, BBQ szósszal és savanyú uborkával. Összehasonlításképp a Don Pepe cseppet sem apró hamburgerei 200 grammos húspogácsával készülnek.

WP_20140918_007 (Custom).jpg

Két éve szerettük a hálózat névadó burgerét, reméljük az új egységekben is legalább olyan jó.

Ahogy a bevezetőben említettem, korábban már jártunk Jack's Burger étteremben, egészen pontosan a WestEnd-ben lévő egységet próbáltuk. Akkor meg voltunk elégedve az étellel, simán ajánlható kategória. Kérdés, az új egységek is tudják-e hozni ezt a szintet. Ha igen, akkor nincs megállás, és biztos vagyok benne, hogy még idén több vidéki városba is eljut a hálózat, a helyiek nagy örömére.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr588380416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása