McTipszmiksz, a csalódás

2013. december 03. - Feiertag Erik

Az Én Hamburgerem verseny győzteseit kínáló promóciósorozat első felvonása elég érdekesre sikeredett. Egyrészt kaptunk Big Tasty-t, amit már évek óta vártunk és elvárásokkal ültünk le elé. Másrészt kaptunk egy nyertest Tipszmiksz személyében, és mivel csak egy szósszal-zöldséggel feldobott McRoyal-ról van szó, nem vártunk semmit. Az eredmény pedig mindkét alkalommal csalódás, azonban míg a Tasty-ből kiábrándultam, Andris burgere pozitív csalódás volt.

banner.jpg

Mert bár ahogy fent említettem, nem kínál semmi igazán újat, különlegeset, amiért várná az ember, a dolog jól működik, köszönhetően nagyrészt az alapnak, a Dupla Sajtos McRoyal-nak mely ahogy már korábban is megírtam, a Meki állandó kínálatának legjobb darabja.

smallWP_20131127_15_13_18_Pro.jpg

A burger legjobb részei lettek átvéve, azaz a két marhahúspogácsa és a sajt, ezen kívül meg lett bolondítva salátával, lilahagymával és paprikás szósszal. A dolog jól összeállt, semmi sem túl domináns (talán kicsit a hús, de így szeretjük), "egyszerű de nagyszerű."

smallWP_20131127_15_14_42_Pro.jpg

Egyedül a szósszal kapcsolatban lenne kis kivetni valóm, bár elvileg paprikásról van szó, mégis ugyanolyan íze van, mint a McWrapekben használt borzasztóan intenzív és mindent elnyomó Salsának. Szerencsére itt nem eresztették bő lére, vagy valóban más, kicsit visszafogottabb receptről van szó.

smallWP_20131127_15_14_22_Pro.jpg

Ahogy már mondtam, nem lett egy elrugaszkodott, különleges dolog, viszont jó és nem túlárazott, mint promóciós-társa. Csak ajánlani tudom, nem mondom, hogy úgy tervezd a hazautat, hogy be tudj gurulni egy Drive-ba, de ha amúgy is Mekiben jársz akkor érdemes ezt kérni. Nem kerül lényegesen többe a sima Dupla Royal-nál, viszont egy kicsit más. Pontszámilag 4,5/5, remélem a többi győztes is hasonlóan jó burgert rakott össze.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr16306197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása