Ami késik nem múlik: Tipszmiksz és Nagy Visszatérő a Mekinél

2013. november 22. - Feiertag Erik

Majd' két hete volt, hogy egy vidéki lap hirdetései közt megleltük az esedékes vérfrissítést, kezdődátummal meg minden. Arról nem tudok hogy ott végbe ment-e a váltás időben, az azonban biztos, hogy Budapesten máig (tegnapig) kellett várni rá. De ami késik nem múlik, és eljött végre a nagy nap: Big Tasty a hazai Meki képzeletbeli polcain!

banner.jpg

McTipszmiksz: A másik promós szenya. Őt vesszük előrébb, mert azért mégis csak Én Hamburgerem nyertes, még ha csak egy kis zöldséggel is dobja fel a mezei Dupla Royalt. A burger két marhahúspogácsát, sajtot, salátát, lilahagymát és paprikás szószt tartalmaz. A dolog valószínűleg működni fog, már csak azért is mert egy zsűri egyszer már letette a voksát mellette. A következő hetekben lesz majd róla írás, de előbb

Big Tasty: Mert ez az, amire igazán vártunk. Sokat nyafogtunk érte egy-egy poszt végén, sokan kommenteltétek hogy ez lenne az igazi vágyatok, hát végre eljött ez a nap is. Ha már ezt ilyen jól sikerre vittük, mostantól azért agitálunk hogy olyan jó fejek legyenek velünk mint a KFC; újabb négy év és ez is összejön, tutira! A burger amúgy alapvetően nem nagy különlegesség, viszont a Meki legnagyobb burgere, nagyjából Whopper méretű bár kép alapján inkább az AngusXT-hez van közelebb. Egy méretes marhahúspogácsát, sajtot, paradicsomot, hagymát, salátát és füstös szószt tartalmaz. Róla fogunk először írni az új szendvicsek közül, úgyhogy bocsi Andris, bocsi Tipszmiksz, nálunk csak a második sorból indultok.

snack.jpg

És bár két hete elpletykáltuk a főszereplőket, snack fronton született meglepetés. Ugyanis nem csak az előre meghirdetett Panírozott Garnélarákok kerültek reflektorfénybe, hanem Brokkolis Sajtfalatok is, sőt, különleges krumpli is jár, mely ezúttal a rácsozott formatervet vette magára. A középső amúgy elég merész, ilyesmi még nem volt szerintem, mindig valami baconnel vagy más féle sajttal dobják fel a dolgot.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr326306199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása