Nem túl extra hamburgerrel készült októberre a Don Pepe, hiszen a Toszkán Burger minden összetevőjét láthattuk már korábban. Ennek ellenére úgy gondoltuk, kipróbáljuk, mert egészen kellemesen szoktunk csalódni a hálózat csirkés szendvicseiben.
Az újdonság a mostanában megszokott, de ettől még elég magas 2290 forintos áron kapható hónap végéig, amiben benne van némi Don Pepe burgonya és a zseniális szósz, úgyhogy azért éhezni nem hiszem, hogy bárki fog. A szendvicsbe grillezett csirkemell, bébiparaj, paradicsom, csirkemell, cheddar, parajos sajtkrém, articsóka és aszalt paradicsom kerül.
A hús hasonlóan a korábbiakhoz, most sem túl fűszeres, inkább a többi összetevőre bízza, hogy megízesítsék az ételt. Ez nagyjából össze is jön, a cheddar és a parajos sajtkrém végig jelen van, az articsóka és az aszalt paradicsom viszont némileg elveszett a feltét rengetegben, ha nem tudjuk, fel se tűnik, hogy benne vannak.
Ennek ellenére amúgy szerettük a szendvicset, hiszen a sajtkrém ízletes, és jó barátja a csirkemellnek, összességében viszont az ára miatt inkább mást ajánlanánk az étlapról - kivéve persze, ha kifejezetten csirkés burgerre vágyik az ember.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.