Bereggeliztünk a KFC-ben

2016. október 12. - Feiertag Erik

Múlt héten igazi dömping volt gyorséttermi fronton: mind a Meki, mind a Burger King új promóciókkal jelentkezett. És ha ez még nem lenne elég, a KFC bedobott egy adag reggeli terméket, melyeket egy kivételével végig is ettünk!

kfc_reggeli02_fb_custom.jpg

Újdonságok egészen széles tárházával találkozhatnak azok, akik az akcióban résztvevő csirkés éttermekbe (Thököly út, Erzsébet körút, M3 autópálya kivezető) látogatnak reggel 6 és 11 közt. Ez azonban még nem hivatalos bevezetés, csupán egy októberi tesztidőszak, mely alatt begyűjtött adatok felhasználásával alakítják ki a végleges kínálatot. Ha tehát mindenképpen tojást ennétek a KFC-ben, akkor érdemes nem halogatni, mert néhány hét múlva már nem lesz rá lehetőségetek.

Amin talán a legtöbbeknek megakad a szeme ha rápillant a képekre, azok a Háromszög Szendvicsek. Ebből egy szimpla és egy dupla (Deluxe) verzió is kapható, összetételük viszont részben eltérő. Míg tükörtojás, pirított hagyma és sajt mindkét vajjal megkent toast kenyeres szendvicsbe kerül, addig snidling csak a kis verzióba, míg bacon és rukkola csak a duplába. Némi felárért cserébe a kisebbe is kérhető bacon, erre érdemes is beruházni mert sokat hozzátesz a szalonna sóssága a sajthoz és a tojáshoz. Éppen ezért nekünk a Deluxe jobban ízlett, illetve mérete lévén tartalmasabb adagnak is számít.

Ha már szóba került a tojás, fontos megjegyezni, hogy nem porból készül, hanem valódi, hazai beszállítótól származó tojások érkeznek az éttermekbe, melyeket formában készítenek el egy légkeveréses technológiát alkalmazó sütőben. A kész tükörtojások egy-egy csipet Kentucky fűszerkeveréket is kapnak, hogy a csirke nélkül készülő ételekben is legyen egy kis plusz, amiről a KFC jut eszünkbe.

Csirkés szendvicsből csak kettő kapható reggelire, de amúgy minden Strips és Hot Wings felhasználásával készülő termék rendelhető ilyenkor is. Kérésre egyébként bármit elkészítenek, de ezekre lehet, hogy a szokottnál többet kell várni. A Reggeli Bagel és Ciabatta csak zsemlében tér el egymástól, mindkettőbe egy-egy H&S panírban sült Strips, sajt, rukkola, majonéz és tükörtojás kerül. Mi sajnos csak az előbbit tudtuk megkóstolni, mert ahol voltunk, már ki is fogytak a bagelből, de vélhetően nagyon hasonló élményben lehet részünk, bármelyiket is rendeljük. A ciabattás szendvicsben a csípős hús volt a legdominánsabb íz, melyhez meglehetősen jól illett a tükörtojás és a sajt, ráadásul méretre is korrekt darab volt.

Nem is KFC-ről beszélnénk, ha nem lenne reggelire is valami tortillás étel. Mindjárt kettőt is kapunk: a Sajtos Roller néven a kategória legolcsóbb tekercsét, melybe fehér és vörös cheddar kerül, illetve egy Reggeli Qurritot. Előbbi kicsit fullasztó, de egyébként a sajt és a tortilla remekül illik egymáshoz, köretként is el tudnánk képzelni valami szósz mellé. A Qurrito kicsit más jellegű darab. A normál kiadásnál kisebb tésztával készül, melybe két tükörtojás, rukkola, bacon és sajt kerül. Eléggé hasonlít a Deluxe Háromszög Szendvicshez, tehát a sajt, a bacon és a tojás uralja az ételt. 

Desszertek terén is sikerült egész jó termékeket kigondolni. Kapható például amerikai palacsinta áfonyás öntettel, ami szerintünk kicsit túl édes, de maga a palacsinta nagyon jól sikerült. Három darabot kapunk, melyek meglehetősen vastagok. Remek, ugyanakkor valamennyire azért laktató lezárása lehet egy korai étterem látogatásnak. Ha viszont valami könnyedebbre vágyunk, akkor kérhetünk gabonapelyhes görög joghurtot is eperszósszal. Utóbbi számunkra ismét kicsit édesebb volt a kelleténél, ugyanakkor maga a termék nagyon tetszett. A kellemesen ropogós gabonapehely elkeverve az epres joghurttal kedvenc szállodai svédasztalainkat juttatta eszünkbe. Végül, de nem utolsó sorban az egészség centrikusabb vásárlók gyümölcsöt is választhatnak, konkrétan banánt vagy almát.

A különböző kávék és sütemények nem újdonságok, azonban az étteremlánc ezeket is ajánlja reggeli mellé, és ha úgy döntünk, hogy innánk mondjuk egy lattét valamelyik szendvics mellé, akkor kedvezményes áron kapjuk az italt. Bár ahogy fent is említettük, egyelőre tesztről van szó, felőlünk akár végleges reggeli kínálatként is megmaradhatnának ezek az ételek. Árakat a képeken találtok, szerintünk ezzel sem szálltak el. Akinek viszont nem dobogtatja meg a szívét egy kis tükörtojás némi baocnnel és sajttal pirítósba téve, annak is van egy jó hírünk: jövő keddtől visszatér a Keddi Kosár a megszokott 1490 forintos áron 2 db csirkerésszel, 4 db Hot Wings-zel és 4 db Stripsszel!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr1111795623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása