A magyaros hamburger nem új keletű dolog, bár nem is túl elterjedt. A nagyok közül főleg a McDonald's szokása, hogy ilyen jellegű szendvicsekkel támad, valószínűleg idén ősszel is láthatunk tőlük valami betyárosat. Idén augusztusban azonban komoly konkurenciát kaptak a Don Pepétől.
A szendvics már első ránézésre is kiemelkedik az átlagból, mivel két megközelítést egyesít. Egyrészt hozza a retroburger vonalat ketchuppel, mustárral és csalamádéval, de a vidékies hangulatra is rágyúr paraszt és paprikás kolbásszal, valamint hegyes erőspaprikával. Mindemellett nem maradhat el a marhahúspogácsa, a Pannónia sajt, a paradicsom, a lilahagyma és a jégsaláta sem. A megszokott 2290 forintos ár Don Pepe burgonyával és szósszal elég korrekt ezért a felhozatalért.
Sosem voltam oda ezért a csalamádés Moszkva téri feelingért, azonban ezt a terméket most eléggé eltalálták. Főként a kolbászok és a paparika ereje érvényesül, a szendvics végig meglehetősen csípős, de nem vetették el a súlykot. E mellett a szószok voltak még dominánsak, a ketchup és a mustár jó páros, és nem is spóroltak velük. A hús megszokott módon átsütött, visszafogottan fűszerezett darab, ezzel eddig sem volt gond, a Pannónia sajt erőteljes ízvilága jót tesz neki.
Tetszett, hogy a két magyaros vonal megfér egymás mellett és egy egészen új szendvics jön létre a helyett, hogy egyik falatban inkább retroburgert érzünk, a másikban inkább a kolbászokat meg a paprikát. Összességében tehát egy egészen jó hamburgert kaptunk a Don Pepétől augusztusra, házon belül az idei év egyik legjobbját.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.