Novemberi Mexihírek

2014. november 25. - Feiertag Erik

Épp itt az ideje egy mexikói írásnak, hiszen az Arriba! Taqueriában két újdonság is kapható, a Mucho Burrito nyitási akciója pedig végéhez közeledik!

pulyka.jpg

Az Egyesült Államokban most csütörtökön tartják a hálaadást, hazánk mexikói étteremlánca pedig úgy gondolta, velük ünnepel, méghozzá egy november 24-30 közt kapható speciális burritoval! A termék alkalomhoz illően sült pulykahússal készül, valamint "ízletes tölteléket", édes burgonyát és áfonyás salsát tartalmaz. A tekercs 1690 forintos áron kapható ami bár elég magasnak tűnhet, valamelyest enyhít rajta hogy egy szelet sütőtökös pite is jár mellé ajándékba. Fontos még megemlíteni, hogy bár a weblapjukon nincs fenn, házhoz is rendelhető, ilyenkor a megjegyzéses szövegmezőbe kell beírni mit is szeretnétek.

con carne.jpg

Szerencsére a másik újítás nem időhöz kötött (vagy legalábbis nem nyilvános ezen tulajdonsága). Néhány hete a cég szakácsa közkívánatra összeállított egy Texasi stílusú Chili Con Carne-t. Ez 1390 forintért sok darált húst, hagymát, babot és chilit tartalmaz. Kérhető extra erős változatban is, ilyenkor azért érdemes lehet rendelni mellé egy üveg vizet is, vagy valami menő mexikói italt, just in case.

kupon.jpg

Végül de nem utolsó sorban ejtsünk pár szót a kanadai mexikói étteremláncról, melynek nem rég nyílt meg első hazai egysége a West End-ben. Ha kinyomtatjátok és bemutatjátok a fenti képet, 20% kedvezményt kaptok Burrito, Taco vagy Quesadilla vásárlása esetén! Érdemes kihasználni mert nem olcsó a hely, ezt ellensúlyozandó meglehetősen nagy adagot adnak. Kuponnal különösen ajánlott egy próba ha a város legnépszerűbb bevásárlóközpontjában jártok!

via Arriba és Mucho Facebook

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr556930155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása