Space Jam - Zűr az Űrburgerben

2014. július 17. - Feiertag Erik

Ránézésre a McDonald's filmfesztiváljának eddig minden szendvicse érdekes volt, írni azonban sajnos nem tudtam még egyikről sem - pedig az előző felvonás egyik sztárja, az Össztűzburger igazán megérdemelt volna egy kis ajnározást az idei felhozatal középszerű, semmilyen promós szendvicsei után. Fel tudja venni vele a versenyt az Űrburger, vagy visszasírjuk a rántottsajtos akciószendvicset? A tovább után kiderül!

urburger.png

Fel venni tudja, de előzni már nem képes, de szégyenkeznie így sem kell. A meglehetősen minimalista összeállítású burger két marhahúspogácsát, sajtot, borsos szószt és grillezett hagymát tartalmaz. Mindehhez egy 1090 forintos ár társul ha magában vásároljuk, amit elég magasnak érzek, szerencsére az íz valamelyest kárpótol.

WP_20140715_12_41_58_Pro (Custom).jpg

Ugyanis megint a 'kevesebb több' példájával van dolgunk. A kevés összetevő jól ki lett egyensúlyozva, semmi sem nyomja el a többit, a grillezett hagyma pedig ezzel a borsos szósszal egy kicsit édeskés de mégsem, kicsit borsos de mégsem hatást kelt, mikor miből került több az adott falatba. E mellett a húst és a sajtot is mindig kellően hangsúlyosnak éreztem.

WP_20140715_12_42_25_Pro (Custom).jpg

A kevés összetevő másik előnye, hogy eléggé egyben van a dolog. Igaz, a szószon csúszhatnak dolgok, de én elég jól kijöttem belőle egy szem szalvétával (úgy, hogy azt a fotózáshoz is felhasználtam). Mindemellett nem száraz, könnyedén nyelhető, így menün kívül is simán fogyasztható.

WP_20140715_12_42_47_Pro (Custom).jpg

Egyedül az árral vannak problémáim, szerintem ha pár száz forinttal olcsóbb lenne, ha benyomták volna 1000 forint alá a szendvics árat, akkor sokkal erősebb ajánlat lenne. De ez a furcsának mondható ízhatás így is eléggé megéri szerintem, egy próbát mindenképp. Erősen gondolkoztam a maximális 5/5-ön de végül lejjebb vittem 4/5-re, főként azért mert ez váltotta az Össztüzet és attól azért elmarad.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr916513247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása