A Don Pepe eddigi legjobb csirkeburgere?

2017. június 07. - Feiertag Erik

Kérdésként írtam meg a poszt címét, azonban simán lehetne kijelentés is, hiszen a Jambalaya Burger, mely egy hasonló nevű serpenyős DP menü ihlette szendvics, az egyik legjobb csirkés hamburger amit az étteremlánc kínálatából kóstoltam. 

img_20170603_150158-01_custom.jpeg

Pedig amikor megláttam a szórólapon, hogy csirkehús lesz a havi burger alapja, kicsit elszontyolodtam. Nem titkoltan inkább marha párti vagyok, ha hamburgerről van szó, de egy újabb struccos kiadásra is elismerően bólintottam volna. Persze, amint jobban megnéztem mi is kerül bele, már egészen kíváncsi voltam, milyen lesz ez a full packed experience; a grillezett csirkehúson kívül ugyanis garnéla, fokhagyma, pizza szósz, paradicsom, ruccola, Chorizo szalámi, bacon, mozzarella, római kömény és cayenne bors kerül. 2590 forintért ez az összeállítás a szokásos DP burgonyával és szósszal több mint korrekt.

img_20170603_150008-01_custom.jpeg

A fenti összetevők egy része nyilvánvalóan a pizzaszószt egészítették ki, ami nagyon jól sikerült. A szokásosnak mondható paradicsomos ízvilágot pikánssá és némileg fűszeresebbé tette, őszintén szólva amíg most ismét rá nem néztem az összetevők listájára, nem is tudtam, hogy az a sima pizzaszósz az alapja, amit például Piadina mellé adnak mártogatósként.

img_20170603_151327-01_custom.jpeg

A múltkori Bellissimo Formaggio burgerhez hasonlóan a csirkehús fűszerezésével itt sem este túlzásba, a szendvics többi összetevőjével viszont tökéletesen működik. A garnéla kellemesen ruganyos, a bacon szépen meg van pirítva, egyedül a szalámit éreztem kissé elveszni a tömegben, de ízvilága azért olykor elő-elővillant.

img_20170603_150429-01_custom.jpeg

Az összetevők jelenléte tehát nagyjából kiegyensúlyozott, a felturbózott pizzaszósz pedig kiemelkedően finomra sikerült. Nekem nagy kedvencem lett a Jambalaya Burger, és mindenkit csak biztatni tudok egy kóstolóra.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr7112566475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása