Havi údonságok mellett a szezonális étlapot sem érdemes megvetni ha a Don Pepéről rendelünk, hiszen oda is rendre érkeznek érdekes ételek, melyek közt számomra kiemelt helyük van a desszerteknek!

Havi údonságok mellett a szezonális étlapot sem érdemes megvetni ha a Don Pepéről rendelünk, hiszen oda is rendre érkeznek érdekes ételek, melyek közt számomra kiemelt helyük van a desszerteknek!
Hosszú idő után végre ismét került marhahúsos hamburger az akciós étlapra, de persze a tavasz első hónapján sem maradunk pizza és új pizzalepény ízek nélkül!
Már eléggé benne járunk az év legrövidebb hónapjában, de arra gondoltam, mégis érdemes lehet még elővenni a Don Pepe havi extráit, hátha sikerül meghozni a kedvetek valamihez.
Január óta kaphatóak a Don Pepében pizzalepények két ízben, melyeket nem voltam rest megkóstolni, és milyen jól tettem!
Nehéz megmondani, miben tér el a pizzalepény a Piadináktól, hiszen leegyszerűsítve mindkettőt félbehajtott pizzaként lehet legjobban körülírni, viszont az ízvilágok eléggé mások, így nem üti egymást a két kategória. Egyetlen lepényt kértem, viszont azt megosztva a két elérhető ízzel: a sajtós paradicsomszósszal és mozzarellával készül, a sajtos-parajos azonban elég extra cucc: fokhagymás sajtkrém, mozzarella, paraj és aszalt paradicsom kerül bele, mindössze 100 forinttal többért! 2690 és 2790 forintért kérhetőek, szóval méretüket tekintve korrekt árazást kaptak.
Február elsejével ezen kívül bekerült a kínálatba egy sajtos-kukoricás íz is, mely cheddar sajtszósszal, kukoricával és mozzarellával készül, 2690 forintért. Erről most nem lesz szó.
A kettő-az-egyben lepényemben nem egyenlő lett az elosztás, így a sajtos-paradicsomszószos részről nem tudtam képet készíteni, mert mire feleszméltem, már el is jutottam a parajos falatokhoz. Egyébként épp olyan, mint amire a leírás alapján gondolna az ember, alap pizza ízvilág, amit szívem szerint egy kis szalámival feldobtam volna, de így is tetszett.
A sajtos-parajos verzió viszont fenomenális! A fokhagymás sajtkrémes alap remekül illik a spenóthoz, viszont az aszalt paradicsom emeli igazi ízélménnyé a falatokat. Zseniális kombináció, szerintem ezt érdemes rendelni, ha kipróbálnátok ezt a pizzalepény dolgot.
Szóval elég jól sikerült ez az új kategória a Don Pepénél, és ha minden igaz, jönni fognak még ízek az év folyamán, melyek közt remélem lesz még néhány a sajtos-parajos feltéthez hasonlóan ütős ízkombó!
Nem aprózza el az évkezdést a Don Pepe, hiszen akciós pizza és extra burger mellé két vadiúj ételkategória is felkerül az étlapra, hogy a változó szezonális kínálatról ne is beszéljünk!
Tavalyhoz hasonlóan ismét Gyulai kolbászos ételekkel karácsonyozik a Don Pepe, viszont ezek a többszörösen visszatérő pizzák már többször is előkerültek a blogon, ezért úgy gondoltam, valami mást próbálok ki december folyamán.
Most már talán nevezhetjük hagyománynak, hogy a Don Pepe Gyulai kolbásszal búcsúztatja az évet, hiszen tavaly ezekkel a menő kolbászos ételekkel zárták a szezont, így aki szívébe zárta ezeket a különlegességeket, annak ez felér egy előkarácsonyi ajándékkal!
Rémisztően érdekes feltétezéssel készült az ősz utolsó hónapjára a Don Pepe: a vegán verzióban is elérhető Halloween Pizzára ugyanis sütőtök került feltétként!
Méghozzá sertéshúzós, hiszen pulled porkkal készül a McDonald's újdonsága.
Tehát a Maestro Pulled Paullal folytatódik a kriminális, emberi nevekre keresztelt prémium szendvicsek sora. Így ránézésre nagyon eltalálták az összetevőket (BBQ szószos tépett sertéshús, marhahúspogácsa, ömlesztett cheddar sajtszelet, zöldborsos szósz, savanyú uborka és ruccola saláta mix), kérdés, hogy a valóságban milyen lesz.
Ugye néhány éve a Burger King is próbálkozott tépett sertéssel, az viszont inkább olyan érzést keltett, mintha valaki megrágta volna előttünk az ételt. Na meg rettenetesen édes is volt. Szóval régen voltam ilyen kíváncsi gyorséttermi újdonságra, reméljük a Meki jobban oldotta meg a malackodást.
Applikáció alapján 2990 forintról indul magában, míg menüben 3630-at kell érte fizetni. Van baconös opció is, ami 250 forintos felárat jelent.
Ezt kérdi a Burger King, úgyhogy a King’s Angry Andalouse-zal lehet, hogy rendesen odapörkölnek?