Ovális déli ízek - Mediterrán Pizzetta

2022. március 28. - Feiertag Erik

A Don Pepe tavaly bevezetett Pizzettáitól talán néhányan kicsit többet vártak mint hogy más alakú de lényegében ugyanúgy pizzák legyenek mint nagyobb társaik, ugyanakkor szerintem egy remek új termékvonal, ahol kisebb adagot kapunk ennek megfelelően olcsóbban, és így marad egy kis hely a bendőnkben desszertnek, vagy csak simán nem érezzük azt utána, hogy túlettük magunkat. Pizzetták továbbra is csak időszakosan érhetőek el, például ez a Mediterrán változat, amit már csak néhány napig kérhettek, de ha eddig nem tettétek, érdemes!

don-pepe-mediterran-pizzetta-pizza-mozzarella-aszalt-paradicsom.jpeg

Pedig kicsit féltem a rendeléstől, hogy az érlelt sonka túl sós vagy rágós lesz, de szerencsére ezzel egyáltalán nem volt problémám. A feltét egyébként ezen kívül mascarpone, mozzarella, aszalt paradicsom, olívabogyó, grana padano, valamint rengeteg rukkola. 

Ami nagyon meglepett, az a mascarponés alap, hogy mennyire jól működik.

Kellemes krémes élményt nyújt a sajt alól időnként előszivárogva, ráadásul nem akar előtérbe kerülni, nem uralja le a többi feltétet. Utóbbi egyébként mindenre igaz ami rajta van, talán a sonka az ami picit dominánsabb ha épp kerül a falatba, de kicsit sem zavaró módon. A rukkolát elég hamar elfogyott róla, és azt kell mondanom, hibát követtem el, mert ez is hozzátesz az élményhez, nélküle valami kis plusz hiányzott a falatokból.

don-pepe-mediterran-pizzetta-pizza-mozzarella-aszalt-paradicsom-2.jpeg

Szóval ha a következő napokban arra eszméltek hogy nincs vacsora, akkor megfontolandó a hónap végéig elérhető Mediterrán Pizzetta, mert

egy kellemes, visszafogott ízvilággal operáló igencsak remek összeállítás lett. 

Rákerestem utána nincs-e belőle normál kerek verzió, amire a válasz sajnos nem, és ez picit elszomorított, de hát ez jelenti azt, hogy egy időszakos termék igazán jól sikerült, ha az ember szívesen látná az étlap mindig elérhető kínálatában.

don-pepe-mediterran-pizzetta-pizza-mozzarella-aszalt-paradicsom-.jpeg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr1017790558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása