Egyik kedvenc kategóriánk a Don Pepe konyhájából a hónapról hónapra megújuló tortilla tekercs, mely még sosem okozott csalódást. Nem véletlen, hogy most is erre repültem rá!
Hiszen a Honolulu Roller ismét egy kellemes darab lett, bár ez nem meglepő az összetevők listáját látva: cheddar sajtszósszal, főtt tojással, jégsalátával, grillezett céklakockákkal, roston sült csirkével, sonkával, baconnel, kukoricával, ananásszal, füstölt mozzarellával és mézes-mustáros szósszal készül az e havi tekercs, amiért 2180 forintot kérnek.
Nehéz kiemelni valamit, ami uralta volna az ételt, mert minden eléggé érződik, ugyanakkor a mézes-mustáros öntet és az ananász keveréke adott neki egy kis édeskés ízvilágot, ami nekem eléggé bejött. Hangsúlyos még a cékla is, ezt már nem annyira szeretem, bár a Don Pepe mostanában sűrűn használja a zöldséget, és így kezdek már megbarátkozni vele.
A méretekre ezúttal sem lehet panasz, laktatóságban viszont talán némileg a korábbi összeállítások alatt teljesít, de azért nem drámai a helyzet, nem gondolnám, hogy bárki is éhségre panaszkodna utána. Összességében tehát ismét elég jól sikerült a Don Pepe tortilla tekercse, és már várjuk, mivel lepnek meg legközelebb.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.