A Don Pepe áprilisi tortilla tekercsének keresve sem lehetettt volna jobb nevet találni: a Creamy Tuna Wrapénál ugyanis a krémesebb töltelékkel még nem találkoztam!
Ráadásul az ízvilágát tekintve is egészen jó. Ugyan a füstölt mozzarella picit elvész benne, a sajtkrém, a lilahagyma, a tonhal, az olívabogyó, az aszalt paradicsom és a tojás mind kiérezhetőek a falatokból. Ezen kívül majonéz és dijoni mustár is kerül bele, amiket ha nem olvasom nem ismertem volna fel, de szerintem ezek inkább az általános ízélmény emelésére szolgálnak, és ebben sikeresek is.
A 3890 forintos tekercs viszont nem feltétlen fog jóllakatni mindenkit, ilyen esetekre érdemes lehet bevetni egy desszertet, amiben szerencsére bővelkedik a Don Pepe étlapja. Ezúttal túrógombóc mellett döntöttem, amire némi porcukor és tejföl is került. Ugyan utóbbiból lehetett volna rajta picit több, a két gombócos adag mind ízre, mind menniségre jó választásnak bizonyult. A gombócok nem kifejezetten édesek önmagukban, de a feltétek így tudtak jól működni vele, de még így is a nem geil édességek kedvelőinek ajánlanám, ahogyan akár a házi túrógombócot is.
Szóval a Creamy Tuna Wrap egész jó tortilla tekercs lett, nevéhez hűen krémes, ízletes betéttel. Adagban nem mérhető egy pizzához, viszont így marad egy kis hely a Don Pepe desszertjeinke kipróbálására is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.