Kacsatekercs - Smokey Duck Roller

2022. május 17. - Feiertag Erik

Kacsahússal eléggé le lehet venni a lábamról, úgyhogy amikor megláttam néhány hete a Don Pepe májusi újdonságait, szinte biztosra tudtam, hogy a szendvicsként korábban már bizonyított Smokey Duck Roller változata lesz az első, amit bepróbálok.

smokey_duck_roller_don_pepe_1.jpeg

Az étterem tortilla tekercsei sem ízvilágra, sem méretre nem okoztak még különösebb csalódást, így egészen magas elvárásokkal kértem az ételt, amibe BBQ szószos sajtkrém alap, jázminrizses-kacsamelles-lilahagymás-BBQ szószos-füstölt sajtos ragu és füge kerül. 2990 forintért ez az összeállítás manapság szerintem korrektnek mondható.

Ez igaz az ízekre is, a Smokey Duck ugyanis egy visszafogott világú darab, melynek alapanyagai nem akarnak túlzottan előtérbe kerülni, kiegyensúlyozott ízélményt kínálnak az egész tekercs elfogyasztása alatt. Ez alól kivétel volt nálam a füge, ami nem bele hanem mellé került a tányérra, így magam tudtam adagolni az intenzitását.

A Smokey Duck Roller tehát egy igazán kellemes darabra sikerült, amitől viszont ne várjuk, hogy a világ legkülönlegesebb ízélményében lesz részünk, ugyanakkor alacsony a csalódás esélye, ami azért szintén nem árt, ha az ember ebédet vagy vacsorát rendel. Adag szempontjából laktatónak mondanám, bár ha az ember akarja lecsúszhat valami desszert utána, de egyébként bővel el lehet vele lenni a következő főétkezésig.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr3817833553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása