Hamburger forradalom a Don Pepében!

2021. június 01. - Feiertag Erik

Megszokhattuk már, hogy jelentős mennyiségű újdonság érkezik a Don Pepe étlapjára hónapról-hónapra, most azonban ehhez képest is sikerült durván jól teljesíteni, hiszen a Nemmarha burgerpogácsával együtt visszatért három vegán ízösszeállítás is, és akkor még a szokásosnak mondható, egyhavi ételekről nem is beszéltünk!

1.jpg

Itt van például június extra pizzája, a meglehetősen különlegesnek ígérkező BBQ Duck & Blue Cheese Pizza, mely 3590 forintért készül kéksajtos tejfölös alap, lilahagyma, gomba, bacon, kacsamell, füstölt mozzarella, BBQ szósz, és rukkola felhasználásával. Ezúttal ha jól látom nincs dupla réteg sem tésztából formált szószos tálka, így az ár elsőre húzósan hangozhat, de belegondolva, hogy kacsamellet és kéksajtot is kapunk rá, talán nem annyira vészes.

2.jpg

Van persze akciós pizza is, mely ezúttal 1990 forintba kerül, feltétezése pedig a következő: juhtúrós-tejfölös alap, tarja, paradicsom, kígyóuborka, mozzarella.

3.jpg

Szerencsére nem csak a burgerkedvelő vegánok kaptak újdonságot erre a hónapra, hiszen mától rendelhető 2590 forintért a Vegán Fokhagymás-"Tejfölös" Nemsonkás Piadina is. Ebbe Vegán fokhagymás-"tejföl", borsófehérjés mozaikszelet (avagy nemsonka), paradicsom, rukkola, és vegán "mozzarella" kerül.

4.jpg

burger_banner_1080x1080_3.jpg

És akkor jöhetnek a burgerek! Ahogy a bevezetőben már említettem, egy normál marhás, és három visszatérő, ezúttal nemmarha burgerpogácsás szendvics került a kínálatba. Ez a Planet Revolt saját fejlesztésű, valódi marhahúsra nagyon hasonló állagú és ízvilágú húspótlékot jelent, mellyel a búzahúsos pogácsákat váltja a Don Pepe ettől a hónaptól.

Beef Carbonara Burger: sajtkrém, rukkola, lilahagyma, marhahúspogácsa carbonara toppinggal és mozzarellával, Don Pepe burgonya és öntet; 2990 forint

Vegán Classic Burger: mustár, jégsaláta, paradicsom, lilahagyma, 100% húsmentes növényi burgerpogácsa szezámolajon grillezve, vegán 'Cheddar', ketchup, csemegeuborka, tortilla chips, ketchup; 3290 forint nemmarha pogácsával, 2990 forint borsó'hús'sal

Vegán Gyros Burger: fokhagymás vegán 'tejföl', pokol szósz, jégsaláta, paradicsom, kígyóuborka, lilahagyma, 100% húsmentes növényi burgerpogácsa, vegán 'Cheddar', fokhagymás vegán 'tejföl' szósz, olivabogyó, gyros fűszer, köretként tortilla chips és pokol szósz; 3290 forint nemmarha pogácsával, 2990 forint borsó'hús'sal

Vegán BBQ Burger: céklás BBQ szósz, rukkola, lilahagyma, paradicsom, szezámolajon grillezett 100% húsmentes növényi burgerpogácsa, vegán 'cheddar', kaliforniai paprika, gomba, tortilla chips, céklás BBQ öntet; 3290 forint nemmarha pogácsával, 2990 forint borsó'hús'sal

Ezeken kívül persze vannak különböző akciók és menük júniusra is, melyeket most nem szövegelnék el külön-külön, inkább csatolom a képeket, amiknél jobban úgysem tudnám megfogalmazni őket.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr9316578024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása