Februárban is jól fogunk lakni a Don Pepében

2021. február 01. - Feiertag Erik

Hiszen erre a hónapra is jutottak újdonságok: akciós pizza, tortilla tekercs, akciók és húsgolyós snack csomag mellett egy igazi ellentmondás is került az étlapra!

1.jpg

Ami nem más, mint a Vegán 'Húsimádó' Pizza, avagy hogy mi? Vegán és húsimádó egyszerre? Bizony, hiszen a Don Pepe nemzetközi szinten is kimelekedő méretű vegán kínálatának húshelyettesítőibe kaphatunk egy kis betekintést, ugyanis szinte minden helyet kapott ezen a 3290 forintos pizzán: borsófehérjés füstölt ’frankfurti’ (avagy vegli), melyet ráadásul a pizza szélébe töltenek, mint néhány hónapja a BurDog Pizza esetében, pikáns-füstölt ’kolbász’, szejtán, valamint borsó’hús’. Ezen kívül pizzaszósz, lilahagyma, paradicsom, kaliforniai paprika, vegán ’mozzarella’, és BBQ szósz kerül rá. Én aztán igazi húsfaló vagyok, de ez lehet, hogy a virtuális kosárban fog landolni!

2.jpg

És ha már pizza, vegyük végig ezt a kategóriát, hiszen érkezett egy Februári Akciós Pizza is, méghozzá 1790 forintért, és fokhagymás pizzaszósszal, hagymával, paradicsommal, tojással, darált marhahússal, és mozzarellával van megkpakolva.

3.jpg

A hónap tekercse ezúttal Kung Pao Roller névre hallgat, ami az ázsiai kínálat azonos nevű szereplője nyomán készül a következő összetevőkkel: tortilla, sajtkrém, fokhagymás-gyömbéres-chilis kacsás ragu tojásos-zöldséges-mogyorós jázmin rizzsel, mozzarella. 2480 forintos ára talán némileg több mint a legtöbb korábbi tekercsé, ugyanakkor ez a beltét igazán kellemes ízvilággal, és laktató méretekkel kecsegtet.

4.jpg

A mártogatós ételek kedvelőinek lehet kedvező az erre a hónapra kínálatba került húsgolyó szett, mely malacfarka krumplival, zöldségpálcikákkal, és szószokkal igyekszik feldobni a hangulatot 2790 forintos áron.

5.jpg

Ha ez nem lenne elég, februárban minden 5000 forint feletti rendeléshez jár 1 liter Pepsi, illetve bármely pizza/étel és poharas nem vegán jégkrém rendelése esetén egy ajándék Magnum Praliné poharas jégkrém üti a bendőnket, a készlet erejéig!

febr_menu.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr9416411534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása