Chicken Parmy Carbonara Burger

2020. július 15. - Feiertag Erik

Egész sor érdekes újdonság került be júliusra a Don Pepe kínálatába, melyek közül igencsak nehéz volt kiválasztanunk, mivel is kezdjük a kóstolás sorát. Régen ettünk már hamburgert náluk, ráadásul a csirkés variánsok rendre egészen jól szoktak sikerülni, így nem meglepő, hogy végül a Chicken Parmy Carbonara Burger került a tányérunkra.

img_20200702_121736-01.jpeg

Az ízletes csirkés hamburgerek sorát pedig ez sem szakítja meg a lánc kínálatában, azonban mielőtt erre rátérnénk, nézzük mi is kerül bele: mascarpone, rukkola, lilahagyma, parmezános bundában rántott csirkemell, carbonara topping, mozzarella és bacon. 2890 forintos ára nem alacsony, ugyanakkor benne foglaltatik egy jó adag DP burgonya a hozzá tartozó, már-már klasszikus szósszal, ami az utóbbi időben sajnos kicsit hanyagolva volt.

A szendvics lelke a rántott csirkemell, és persze a rajta lévő tejszínes-sonkás-sajtos ízbomba, ami igazán remek elegyet alkot. A bacon csak hab a tortán, és bár a zöldségek annyira nem veszik ki a részüket az ízélményből, azért nem mondanám őket felelslegesnek. Egyetlen negatívumot tudnék csak felhozni, ami elég egyedi eset, hiszen a csirkemellünk kicsit többet sült a kelleténél.

Összességében tehát ismét egy kellemes, különleges csirkés burgert rakott össze a Don Pepe, melyet érdemes kipróbálni a műfaj kedvelőinek, nem csak a remek burger élmény miatt, de mert ezzel a Pepe Magic & Pasta kategóriába is belekóstolhatunk némileg, hiszen ezt az ételt is az egyik ottani összeállítás ihlette.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr4716007284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása