Nem csak rendelni érdemes a Don Pepéből

2019. december 14. - Feiertag Erik

Mivel idén decemberben az ilyenkor megnövekedő forgalom miatt a Don Pepe nem vezetett be havi újdonságokat, arra gondoltunk, hogy megnézzük az egyik felújított éttermet, és persze ha már ott vagyunk, meg is kóstolunk valamit az állandó étlapról.

img_20191208_140611-01.jpeg

A Budaörsi, Gyár utca 2-es szám alatt található egységre esett a választásunk. Ez is egyike a Bonta Gáspár tervei alapján felújított éttermeknek, így a Menyecske utcai hely stílusához hasonló, kifejezetten prémium hangulatú belsőtér nem lepett meg minket. Tágas terek és természetes anyaghasználat jellemzi az étterem azon részét, ahol mi foglaltunk helyet, de van kerthelység is (ilyen rossz időben már persze nem), illetve egy másik szárny a bárpulttal szemben, ahol kicsit jobban elválasztott, privátabb asztalok találhatóak; ezért sem akartam a hely ezen részén nagyon fotózni, hiszen nem szerettem volna megzavarni vele a vendégeket.

img_20191208_130949-01.jpeg

Étel tekintetében egy jó adag két főre szóló DPFC tálat választottunk. Ugyan már házhozszállítással kóstoltam, abban a formában nem teljesen fogott meg az élmény. Így frissen az étteremből másodpercek alatt az asztalra repült kivitelben azért más a helyzet: a corn flakes bundában sült csirkecsíkok valóban ropogósabbak a parmezános kivitelnél.

Szószok tekintetében a signature Don Pepe öntetet, illetve egy mézes-mustáros szószt választottunk. Előbbi ugyanolyan zseniális, mint a hamburgerek esetében, utóbbinak viszont valahogy inkább tartáros beütése volt, nem rossz ugyan, de kicsit másra számítottam.

img_20191208_130904-01.jpeg

Bár ismertük az étlapot, már csak azért is, mert nem egyszer írtunk annak megújulásáról, teljesen új ételkategóriák felvezetéséről, miegymás. De így, hogy jobban átböngésztem, teljesen egyértelművé vált, hogy mennyire kettős a Don Pepe jelenléte a hazai piacon. Egyrészt ott vannak az inkább házhozszállításos stílusra jellemző pizzák, hamburgerek, piadinák, vagy akár a DPFC, melyek a gyorsabb, streetfoodosabb vonalat képviselik, másrészt vannak tányéros ételek, melyek választéka mint égen a csillag, remekül kiegészítik a hangulatos, szépen felújított éttermeket, melyek abszolút megállják helyüket a kifejezetten beülős, rendelés nélkül működő vendéglátóhelyek mellett is.

img_20191208_131423-01.jpeg

Don Pepéből tehát nem csak rendelni érdemes; ha az embernek bejönnek az ételeik, nyugodtan el lehet gondolkodni családi születésnap vagy akár céges vacsora szervezésén is valamelyik felújított étteremben, hiszen minden megvan, ami egy ilyen eseményhez kellhet.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr8915352212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása