Zöld bucis rémálom szendvics a hazai Burger Kingben!

2018. október 18. - Feiertag Erik

Sokakat sikerült nagyon átvernie a Burger Kingnek az április elsejei csoki Whopperrel, így kicsit kételkedve nézegettük a plakátfotókat, amiket olvasóink küldtek nekünk Facebookon. Persze sejtettük, hogy ekkora hoaxot azért nem vállal be az étterem, mármint hogy még tele is plakátolják a várost egy poén kedvéért, érzésünk pedig beigazolódott, hiszen mától készlet erejéig kapható a Nightmare King!

44247820_2119388898124958_3365718771816726528_n.jpg

A szendvics két okból különleges: egyrészt zöld bucit kapott, másrészt kétféle hús került a burgerbe. Sőt, ha a bacont is beleszámítjuk, háromféle, hiszen a marhahúspogácsa, a panírozott csirke, a hagyma, a cheddar sajt és a (vélhetően) majonéz mellett némi szalonna is van benne. A világ több pontján is kapható lesz most egyébként, így az Angriest Whopper után ismét nagyszabású promóció részei lettünk.

Árról nincsenek információink, vélhetően a megszokott promóciós összegekkel kell számolnunk, tehát 2000 forint körül menüben. Igyekszünk rárepülni, reméljük még mi is el tudunk kapni egyet.

Update: Időközben egyik olvasónk megdobott minket árakkal: a szendvics magában 1890 , menüben pedig 2490 forint. Ezúton is köszönjük az infót!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr2014308211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.