Végigkóstoltuk a KFC újdonságait!

2018. augusztus 03. - Feiertag Erik

A KFC idei éve szinte csak újrázásból állt, legalábbis eddig, hiszen július vége felé egy bár tavalyi promóción alapuló, de azon annyit változtató, hogy simán tök újként is kezelhető ételrengeteg került be a kínálatba. Mi mást tehettünk volna, mint hogy végigfaljuk az egészet?

img_20180723_192601-01.jpeg

Abba most nem mennénk bele, melyik cuccba pontosan mi is kerül, hiszen azt már elég jól összeszedtük a promóció indulásának napján. Inkább arra mennénk rá, mi hogy ízlett, és mit ajánlunk. Röviden nyilván mindent, hisz a legtöbb KFC-s étel esszenciája a zseniális, pikáns Hot & Spicy fűszerezésű panírban sütött csirkemell, leszámítva persze a grillezett hússal készülő darabokat.

Például az akció ideje alatt kapható California Saláta, mely ennek ellenére (vagy épp pont ezért?) egészen jól sikerült. Az új kínálat talán egyetlen nem csípős darabja egy kellemes, nyárias saláta keverék a fent is említett grillezett csirkehússal, paprikás nacho chips-szel, guacamolével és mangós salátaöntettel. Utóbbi adja meg azt az igazán különleges ízvilágot, ami miatt a nem kifejezetten salátára éhezők számára is ajánlott lehet egy forró napon ez a némileg könnyedebb étel: a kissé fűszeres, de azért csípősnek mégsem mondható öntet remekül megy a többi összetevőhöz.

A California Zingereket és a Twistert érdemes egy kalap alá venni, hiszen összetételük igencsak hasonló: mind guacamolével, paprikás nacho chips-szel és sriracha majonézzel készül, meg persze a zseniális csípős csirkemellel. Twister, Zinger, Dupla Zinger sorrendben a hús és fűszerezése egyre inkább dominál, de még a legerőteljesebb esetben is bőven érződik az enyhén csípős majonéz. Ezek keverékével jellemezhető leginkább ezen termékek ízvilága, melyen némileg enyhít a guacamole semmihez sem igazán hasonlítható de mégis érezhetően jelenlévő íze, meg persze a zöldségek. Éhségtől függően tudnánk ajánlani a különböző méreteket/kiviteleket, nekünk egyébként a California Dupla Zinger volt ebből a pakkból a kedvencünk, hiszen mi már csak ilyen dupla csirkés óriás burger kedvelők vagyunk.

Végül, de olyannyira nem utolsó sorban, hogy a jelenlegi promó talán legérdekesebb termékei, a Tacók maradtak így a végére. A két, Original Nacho Taco néven némileg enyhébb, míg Hot Salsa Taco néven csípősebb ízvilágban kapható ropogós és puha tortillával készülő mexi-csirkés különlegesség az, amire azt mondanánk, mindenki próbálja ki - ezért is sajnáljuk, hogy házhozszállítással nem érhető el. Az enyhébb kiadás tejfölös öntettel, sajtszósszal és némi guacamolével hódít, így még a H&S csirkemell csíkok ereje is elvész némileg benne, tehát ha kifejezetten nem szeretjük az erőset, érdemes ezt kérni. A csípős kivitel egy némileg pikáns, kissé édeskés öntettel, szintén guacamolével és pico de gallo salsával készül. Na ez tényleg kifejezetten csíp, még az erejét enyhíteni hivatott guacamole ellenére is. Ezen kívül amúgy elég sok sajt is kerül rájuk, így egy erőteljesen sajtos, KFC csirkés ízvilágra kell számítani a különböző szószok kínálta előnyökkel.

img_20180723_195407-01.jpeg

Mindezt leöblítettük a visszatérő időszakos Mangós shake-kel, mely hasonlóan a tavalyihoz, ismét kellemesen édeskés, és azok számára is szerethető lehet, akik inkább a vaníliás-csokis vonalat kedvelik. Kértünk rá tejszínhabot és mogyorós szóratot is, ez nem létszükséglet, de mindenképp hozzátesz az ízélményhez, hiszen némileg krémesebbé teszi az italt.

img_20180723_192314-01.jpeg

Összességében elmondható, hogy remek promóciót dobott össze a KFC így nyár végére. Szükség is volt rá, hiszen ahogy fent is írtuk, idén szinte csak tavalyi termékeket láthattunk viszont, és bár ezek is egész jók voltak, azért valami részben-egészen új dolgot mégis szívesebben kóstol az ember. Nagyjából ősz elejéig terveznek a California Summer névre keresztelt akcióval, így addig jut idő minden megkóstolására, amire bíztatjuk is KFC kedvelő olvasóink, hiszen ez tipikusan olyan promó, ahol érdemes legalább bekezdésenként egy terméket kipróbálni.

Itt kóstoltuk:

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr9914156701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.