Fánk burger mustra - Briga és Seven Pub

2018. február 10. - Feiertag Erik

Hétvégén Farsangi Fánkfesztivált tartanak az Allee mellett. Ez alapból nem feltétlen lenne érdekes számunkra, az a tény viszont, hogy két étterem is képviseltette magát fánk burgerrel, már annál inkább.  

img_20180210_142805-01.jpeg

Elsőként a Seven Pub megoldását kóstoltuk, alapvetően mi csak ezt terveztük be, de olyan kiábrándító volt, hogy tettünk egy próbát a tavaly általunk is ízrevételezett Briga Burger változatával is.

A Seven Pub nem cifrázta a témát: fogtak két, ízesítetlen fánkot, majd közéjük ment a feltét: ketchup, mustár, majonéz, marhahús, csalamádé, valamint némi saláta, paradicsom, hagyma és uborka. Mindez 1190 forintért nem rossz ajánlat, azonban az eredmény egy ízetlen fánkokkal elnyomott, fullasztó retro hamburger lett. Senkinek sem ajánljuk, remélem nem sokan próbálkoztak vele.

img_20180210_145023-01.jpeg

A fent is említett Briga Burger viszont egész jól oldotta meg a kérdést. Fánkot ugyan nem használtak, cserébe hasonlóan formázott bucit kapunk, és szilva chutney-t. Ezen kívül hús, sajt, saláta, és pirított hagyma kerül a szendvicsbe. 1600 forintos ára korrektnek mondható, bár a közelben nem túl rég nyílt egy Zing és egy Chimichanga is, melyek azért hasonló árkategóriában egyértelműen jobb helynek számítanak - fánk burger viszont ezek egyikében sincs.

img_20180210_145134-01.jpeg

Az étel már ránézésre is sokkal kellemesebb mint a Seven Pub förmedvénye. Ezúttal a hús dominál, amit kellemesen kiegészít a szilva (ha jut az adott falatba), illetve a többi összetevő. Nem fogja megváltani a világot de egy kellemes fesztivál hamburger amire már azt lehet mondani, hogy érdemes ráharapni.

Összességében azonban némileg mindkét helyben csalódtunk. Nem volt merszük ugyanis egy rendes, cukormázas fánkra építeni a terméküket és egy erőteljesebb édes-sós kontrasztot összehozni. Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy ebben az esetben vélhetőleg többet kellett volna fizetnünk, de néhány extra százast nem ér meg, ha valami igazán különlegeset ehetünk?

Itt kóstoltuk: Farsangi Fánkfesztivál (2018 február 9-11.)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr6813652256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása