Mától minden KFC étteremben reggelizhetünk!

2017. március 21. - Feiertag Erik

Tavaly október óta volt kapható teszt jelleggel három étteremben a KFC reggeli kínálata, mely többek közt szendvicsekkel, tortillával és friss gyümölccsel próbálta megnyerni a betérőket. Az újdonságok sikerét jól mutatja, hogy mától az összes hazai KFC egységben bevezetésre kerülnek ezek a termékek, így Magyarország az első olyan ország a világon, ahol az összes étteremben megreggelizhetünk.

kfc_reggeli02_fb_custom.jpg

A hétfő délelőtti sajtóeseményt Juhász Nándor, a márka marketing vezetője nyitotta meg rövid beszédével, melyből kiderült, hogy az ételek hazai termékfejlesztés eredményei, melyeket a tesztidőszak alatti visszajelzések felhasználásával igyekeztek minél inkább a mi ízlésünkre szabni. A vállalat által végzett előzetes felmérésből kiderült, hogy hazánkban is egyre többen reggeliznek otthonukon kívül, így arra jutottak, ez az egyre szélesebb réteg kiaknázatlan területet jelent, amit elsők között szerettek volna meghódítani termékeikkel.

A márkától némileg meglepő módon az újdonságok középpontjában nem a csirke, hanem a hazai termelőktől vásárolt friss tojás kerül, melyet Sanders ezredes Kentucky fűszerkeverékével ízesítenek, így végül mégis egy ízig-vérig KFC-s kínálatot sikerült összeállítani. Olvasóinknak biztosan nem jelent majd sok meglepő információt a reggeli kínálat, azonban mivel a tavalyi kóstolásunk alkalmával az adott étteremben pont kifogytak a bagelből, számunkra is rejtett némi izgalom az esemény azon része, amikor nem csak képeken találkozhattunk az ételekkel.

Reggeli Qurrito: tojás a KFC titkos fűszereivel, sült bacon, reszelt cheddar, majonéz és rukkola gabonatortillában összesütve

Reggeli Bagel: Hot & Spicy csirkemell csík, tojás a KFC titkos fűszereivel, ömlesztett cheddar sajt, majonéz és rukkola magvas bagelben

Deluxe Háromszög Szendvics: tojás a KFC titkos fűszereivel, sült bacon, vaj, pirított hagyma, metélőhagyma, ömlesztett cheddar sajt, és majonéz kenyérszeletek közt összesütve

Reggeli Ciabatta: Hot & Spicy csirkemell csík, tojás a KFC titkos fűszereivel, ömlesztett cheddar sajt, majonéz és rukkola ciabattában

Háromszög Szendvics: tojás a KFC titkos fűszereivel, vaj, pirított hagyma, metélőhagyma, ömlesztett cheddar sajt, és majonéz kenyérszeletek közt összesütve

Sajtos Roller: nagy adag cheddar sajt egy gabonatortillába tekerve és összesütve

Amerikai Palacsinta: vastag palacsinták áfonyaöntettel

Joghurt: áfonyaöntet és görög joghurt ropogós müzlivel

Alma

Mi elsőként a fentebb is említett okból a Reggeli Bagelre repültünk rá, melynek összetétele nagyon hasonló a ciabattához. A szendvicset egyértelműen a H&S csirkemell uralja csípős, fűszeres ízvilágával, de elég teret enged a sajtnak, és a Kentucky fűszerezésű tükörtojásnak is. A bagel tésztája a KFC-ben használt többi zsemlénél kicsit sűrűbb, nekünk tetszett - reméljük később a napközbeni kínálatban is találkozhatunk majd vele készült szendvicsekkel.

Ezen kívül egy Deluxe Háromszög Szendvicset, egy Ciabattát, illetve egy adag palacsintát fogyasztottunk el. Mivel ezekkel kapcsolatban nem történt jelentős változtatás a tesztidőszakban kóstolt verziókhoz képest, feleslegesnek érezzük, hogy ismét értekezzünk róluk, inkább ajánljuk korábbi írásunkat.

Nincs reggeli egy jó fajta kávé nélkül, ezt a KFC-nél is tudják, éppen ezért a reggeli kínálat mellé olcsóbban kaphatunk majd a fekete italból, mely minden esetben a Douwe Egberts arabica kávéjának felhasználásával készül.

A most már hivatalos, minden étteremben kapható reggeli kínálat tehát elég színesre sikerült, szerintünk bárki találhat kedvére valót, aki kora reggel a legközelebbi KFC-ben kezdené a napot. A fenti ételek 10:30-ig kérhetőek, utána a konyhák átállnak a napközbeni termékek készítésére - melyekből egyébként néhány reggel is elérhető, ha az újdonságok nem dobogtatták volna meg szívünket.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr3112356139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.