És azt ismered, hogy a kanadai, a magyar, meg a mexikói csinál egy burrito-t?

2014. december 16. - Feiertag Erik

Valamikor ősz elején nyílt meg a kanadai Mucho Burrito első magyarországi egysége a West End ételudvarán. Hát nem siettük el kipróbálni, de jobb később mint soha, és még épp időben, mert december végéig érvényesek a 20%-os kuponok.

burrito.JPG

Annak idején amikor Arribás Taco-t rendeltem, meglepődtem hogy mindent én válogathatok össze. Nem volt alap sem amire egy-két extrát lehetett volna kérni, már ha leszámítjuk a tortillát. Ez itt is ugyanígy működik. Az eladók kedvesen segítenek, a különböző tortillák közti különbséget is elmondják ha kéri az ember (nyilván nem tartanak előadást, de segíthet a döntésben).

wp_20141105_002.jpg

Végül az állítólag egészségesebb teljes kiőrlésű lisztből készített lepényre szavaztam marhahússal, pikáns babbal, rizzsel, zöldségekkel, "tényleg nagyon csípős!" szósszal, végül pedig a "de tényleg-tényleg nagyon csípős!" szószt kicsit enyhítendő rábeszéltek egy kis tejfölre. A tortilla közepén meg csak nőtt és nőtt a kupac, és nem tudtam hogy fogják összecsomagolni, de csak sikerült. Egy kicsit még rámelegítenek, becsomagolják, és már vihetjük is. 1790 a közepes adag, ami elég méretes, az Arriba-féle Hálaadás Napi Burritoval nagyjából párban van, azt mondanám kicsit nagyobb nála.

wp_20141105_004.jpg

Maga az étel alapvetően nagyon menő, mert ahogy fent is olvashatjátok, jól ki lehet tömni, mégsem kezd el széthullani útközben mint mondjuk egy hamburger, a tortilla pedig nem olyan átázós, mint a Gyros, így nem fog a kezünkbe mállni. A csomagolás azonban nem lett a legjobb választás. Valamilyen papírból van, ami nedvesség hatására elég könnyen szétjön és azt vesszük észre hogy megettük. Ha csak benne tartjuk akkor annyira azért nem vészes a dolog, de ha helyben fogyasztva késsel-villával állunk neki, akkor nagyon könnyen felszakíthatjuk.

wp_20141105_005.jpg

Az ízre sem lehet igazán panasz. Az összetevők elég jól el vannak osztva, a szósz kicsit meggyűlik az alján de ez alapvetően a koncepció és a gravitáció hibája. Biztosan ki lehetne számítani az Optimális Burrito Fogyasztási Szöget, az FFC-féle Burrito Állandót, amit alkalmazva az öntet is végig a helyén marad, de csak időpazarlás lenne mert így sem ízromboló a jelenség. A "de tényleg nagyon-nagyon csípős!" szósz erősebb mint amit eddig gyorsétteremben kóstoltam, de azért legközelebb kihagyom a tejfölt a képletből. Aki szereti ha csíp, szerintem nyugodtan kérje tisztán.

Összességében a Mucho Burrito terméke elég jól sikerült, igaz, ez tipikusan olyan étel amit nehéz elrontani, az a kis esély is ránk van bízva azzal, hogy mi állítjuk össze a belevalót. Ha szeretnél kicsit kiszakadni a megszokottabb gyors ételek közül mindenképp ajánlott, szerintem vissza fogok még térni ha arra járok. Végül, de nem utolsó sorban ne feledjétek a kuponokat, 20% kedvezmény azért nem kevés!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr146986041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása