Karácsony és jótékonykodás a KFC-ben

2014. november 11. - Feiertag Erik

Úgy tűnik nagy szószok és Hot Wings kosár után kicsit visszafogott, de hangulatos újdonságokkal karácsonyoz a KFC. Süti, ajándék szószok, de a legnagyobb meglepetés a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának új műtőágya lesz!

kfc_xmas_box_bucket_dips_1600x1200 (Custom).jpg

Egyre általánosabb a szokás, hogy a karácsonyt valami hasonló hangulatú időszakos akcióval ünneplik a gyorsétteremláncok is. A KFC konkurenseitől eltérően nem hatalmas exkluzív termékkel, sokkal inkább hangulatos meglepetésekkel ünnepel. Ennek jegyében Box kiszerelések esetén egy, míg Kosarak mellé két nagy szószt adnak ajándékba. Ehhez valami új íz is dukál, így mostantól Narancs & Fahéj és Gyömbér ízvilággal érhetőek el.

kfc_xmas_coffee&cookie_1920x1080 (Custom).jpg

A másik újdonság desszert jellegű. A hazai lánc történetében először, helyben sütött süteményeket is lehet majd kapni. Ezek reggelente, frissen készülnek majd. Ízek tekintetében nem vállalták túl magukat, de talán első körben ezzel nincs is igazán baj. A Csokoládés és Fehércsokis ízben érkező sütik 490 forintba kerülnek, míg Cappucinoval együtt 690-ért vásárolhatóak meg.

kfc_sote_a4 (Custom).jpg

Ami viszont nem étel jellegű, mégis muszáj megemlíteni, hogy a cég segít a Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának lecserélni lassan 50 éves műtőágyát. Az eszköz finoman szólva is megérett a cserére, amihez a KFC a Ti segítségetekkel 5 millió forintot szeretne összegyűjteni. Ha extrákat vásároltok menütökhöz, 30 forinttal támogatjátok az ügyet. Itt az idő, hogy mindenki kipróbálja a KFC-féle főttkukoricát! Az új ágy egyébként nagyobb segítség mint hinnétek, egyrészt az orvosok, ápolók munkáját is könnyíti majd a könnyen mozgatható szerkezet, másrészt a gyerekek műtét közbeni megtámasztása kulcsfontosságú, ízületeik kímélése érdekében

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr336885249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása