TS az új Fresh - McRoyal TS

2014. április 23. - Feiertag Erik

A Meki nem ezzel a Royal promóval fogja beírni magát az év végi toplistába. A BBQ-s változat jó volt, meg minden, csak épp semmi különlegeset nem tudott felmutatni. A kínálat másik tagja, a TS névre keresztelt kiadás még ennyivel sem kecsegtet, de azért kipróbáltuk, hátha.

royalbanner (Custom).JPG

De nem (mondjuk ez várható volt). A McRoyal TS már ilyen-olyan nevekkel, de legalább ezerszer megjárta a McDonald's menüjét. Ráadásul még annyira sem próbál kiemelkedni a tömegből (pirított hagyma!!!!) mint a társa. Ez egy halál egyszerű szendvics, azért, hogy elmondhassák, megint ki tudtak jönni két szendviccsel (holott már januárban is csak ferdítéssel sikerült), és hogy valami lazább alternatívát adjanak a Western kiadás mellé. Erre mondjuk millió jobb mód lenne, lásd Maxi Twist Toszkána.

WP_20140410_16_35_51_Pro (Custom).jpg

A két betűs név egyértelműen a szendvics extráira mutat: Tomatoe és Salad, azaz paradicsom és saláta. Ezen kívül hagyma, egy vagy két marhahúspogácsa, sajt, és majonéz került bele. Az összetevők elég kiegyensúlyozottak, talán a hús dominál kicsit, de hát mi nyomná el a többi ízét? Amúgy egy Dupla Whopper-ről van szó sajttal, csak utóbbi kb. másfélszer ekkora, ráadásul nagyjából ennyibe kerül. Well played McDonald's.

WP_20140410_16_36_30_Pro (Custom).jpg

Amúgy ízre nem rossz, ahogy írtam, elég kiegyensúlyozott, minden érződik stb., viszont végig azt éreztem, hogy inkább ennék egy sima Dupla Royal-t. Annak összességében jobb íze van, sokkal inkább meg van a maga hangulata. Egy Whopper-nek valahogy jobban áll a sok zöldség.

Idő közben rájöttem, mivel lehetett volna felpörgetni ezt a promóciót. Három hússal. Nem kellett volna semmi más változtatás, csak a bűvös hármas szám. Még ezekre a középszer összeállításokra is azt mondtam volna, hogy ám legyen, biztosra mentek így először a dologgal hogy felmérjék van-e igény. Na az odavágott volna. Így csak egy sokadik összeállítás lett belőle.

WP_20140410_16_37_15_Pro (Custom).jpg

Bár nincs vele különösebb baj, én mégis azt mondom, hagyjátok a polcon. Esetleg egy sima Royal vagy a Western változat. Ha jó zöldséges szendvicsre vágytok inkább ugorjatok át a Burger King-be valami Whopper-re (és ha már szóba került a tripla hús, ott +500 forintért felpolcolják nektek). Ha meg valami könnyűt szeretnétek, akkor próbáljatok egy Brazert a KFC-ben. De ezt ne. Minek ennétek 3/5-ös burgert, ha van jobb is?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr446306142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.