Megújult a napi Burger King menü!

2014. január 31. - Feiertag Erik

A Burger King nagyon ért az akciózáshoz. Annak idején az 500 forintos Ernő menüvel villantottak nagyot, a Sajtburger menük azóta sem mentek e fölé, tavaly pedig 999 forintos Napi Menü akcióval próbálták berántani az utca emberét. Most utóbbit újították meg kicsit.

smallbanner.png

A koncepción azonban nem változtattak ami örömteli. Minden nap más-más burgerrel szerelt menüt lehet kipróbálni 999 forintért az akcióban résztvevő éttermekben (még nem láttam olyat ahol ne lett volna érvényes, de azért mégis csak). Olyan nagy megújulás nem történt, Angus XT-t még kéthetente sem lehet ennyiért venni, sajnos.

Itt most egy kép lenne az alább szendvicsről, de mivel az egész net kong az ürességtől vele kapcsolatban, képzeljetek ide egy Whoppert sajttal.

Hétfő rögtön át lett alakítva, bár nem vitték túlzásba a dolgot. Western Whopper helyett most már Whopper Sajttal a nap ajánlata. Nyilvánvaló sajton kívül marhahúspogácsa, saláta, paradicsom, uborka, hagyma, majonéz és ketchup van benne. A lánc zászlóshajójának egyik változatáról van szó. Nagy méret, jó íz, csak ajánlani lehet.

dupla sajt.jpg

Kedd szintén nem a régi. Tavaly ezen a napon még Deluxe Csirkemell volt az úr, ma azonban Dupla Sajtburger Bacon BBQ van a helyén. Szeretem az ilyen elnevezéseket, egyértelműen megmondja mi a helyzet, nem kell találgatni hogy akkor ez most mi. Egy dupla sajtburgerről (két húspogácsa, sajt, uborka) van szó, melyet baconnel és barbecue szósszal egészítettek ki. Annak idején még kuponos akcióban is nyomták, azóta az egyik kedvencem ha kisebb adagra vágyom vagy nem szeretnék annyit költeni.

chicken whopper.jpg

Szerdán minden változatlan, azaz Chicken Whopper azoknak, akik próbálnak egészségesebben étkezni az egészségtelenség fellegváraiban is, vagy csak nincs kedvük marhahúshoz (vagy nem szeretnének 1000 forint felett költeni). Grillezett csirkemellre épülő szendvics ezen kívül salátát, paradicsomot és majonézt tartalmaz meglehetősen nagy méretben. Még soha nem kóstoltam, de ha úgy jön ki, kihasználom majd az akciót.

whopper.jpg

Ha csütörtök, akkor Whopper. Mint fentebb írtam már, a cég zászlóshajójáról, és egyben egyik legjobb állandó termékéről van szó. A szendvics méretes, hozzá szoktuk hasonlítani a promós burgereket, de ettől eltekintve is jónak mondható. Nem akar és nem is több egy jól megrakott hamburgernél, annak viszont kiváló. Marhahúspogácsa, saláta, paradicsom, hagyma, uborka, ketchup és majonéz került a szezámmagos buciba, ha máskor nem is, akciós napon egy próba szinte kötelező ha még nem próbáltad.

fish king.jpg

Pénteken hal, azaz Fish King. Újabb darab amit még sosem próbáltam, valahogy nem vonz a dolog, emellett méretre sem meggyőző. Az összetevők listája elég rövid: panírozott halfilé, tartármártás és saláta, ennyi. A hal gondolom ilyen mirelit rudacska színvonal, nem hinném hogy túl rosszul lehet vele járni. Ha valamelyik péntekem úgy jön ki, én is rárepülök.

Hétvége első napjára kis szendvics jut Western Junior Sajttal szerepében. Róla még nem igazán lehetett hallani, bár nem szoktam mélyrehatóan vizsgálgatni a lánc weblapját, valami eldugott sarokban lehet hogy említették már. Persze azért nem akkora rejtély, nyilván a Western Whopper kisebb változatáról van szó, azaz bacon, bbq szósz, marhahúspogácsa, saláta, hagyma, paradicsom, uborka, majonéz és sajt kerül bele. Abszolút ajánlott darab ha szombaton tolna valami olcsóbbat az ember.

deluxe.jpg

A hetet csirkés burgerrel zárja az akció, így a Deluxe Csirkemell szendvics kóstolható meg egy ezresért, ami a mostani promóban futtatott Csibe King-ből kiindulva nem lehet olyan rossz ajánlat. A két termék alapjaiban egyezik, és utóbbi elég jól működött, szerintem majd ennek is adok egy esélyt, ha vasárnap a városban császkálok. Egy panírozott csirkemell, saláta, paradicsom és majonéz került bele Whopper-hez hasonló méretben, úgyhogy ez nem a jó öreg Csirkeszendvics ami a blog indulása előtti időkben szerepelt előszeretettel a kuponokon.

Ezen nincs nagyon mit összefoglalni, minden nap másik burger, amit ismerek jó, amit nem az annak tűnik. Egyik naptól sem intenék óva senkit, rossz tapasztalatokról nyilván várjuk a kommenteket hogy más ne eshessen ugyanabba a hibába.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fastfoodcentral.blog.hu/api/trackback/id/tr336306170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.